F1: a Mercedes nem zárja ki, hogy Hamilton 2021 végén visszavonul

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 15:19
null
Wolff látja még a tüzet Hamilton szemeiben, de nem tudja, meddig akarja folytatni a versenyző (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff beszélt a Lewis Hamiltonnal kötött egyéves szerződés okairól, és kitért a bejelentést megelőző spekulációkra is. Az osztrák ezen felül elismerte, hogy bár a hétszeres világbajnok fog elsőbbséget élvezni az újabb tárgyalásoknál és nyitott a közös folytatásra, tudja, hogy a fiatalok jelentik a jövőt.

 

 

Mint ismert, hosszas várakozás után a Mercedes hétfőn bejelentette, hogy további egy évre meghosszabbította a címvédő Lewis Hamilton szerződését. Az új kontraktust rengeteg spekuláció előzte meg, s annak időtartama sok kérdést vetett fel. Az „ezüstnyilak" csapatfőnöke, Toto Wolff tiszta vizet öntött a pohárba, és megosztotta, volt-e bármilyen valóságalapja a megjelent híreknek, illetve elárulta, mi áll az egyéves hosszabbítás hátterében.

„Egyetértettünk az egyéves hosszabbításban. Egyrészről 2022-ben átfogó szabályváltoztatások jönnek, másrészről szeretnénk látni, hogyan alakul a helyzet a cégnél és a világban. Az egyeztetéseket ráadásul túl későre időzítettük. Eredetileg az előző idény végén, a két bahreini versenyhétvége között szerettük volna megkezdeni a tárgyalásokat, azonban Lewis lebetegedett, és végül csak nem sokkal karácsony előtt tudtuk megkezdeni a diskurzust. Fontos volt, hogy minél hamarabb megegyezzünk, pontosan ezért felfüggesztettük a 2022-ről szóló tárgyalásokat, és azokat az idei év későbbi szakaszára halasztattuk" – kezdte az osztrák, aki kiemelte, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt túl sok volt a bizonytalan tényező a jövőt illetően.

Jelenleg sok a bizonytalanság a világban, ami hatással van nemcsak a sportra, hanem a bevételekre, a tévés pénzekre, és a szponzorációs összegekre is. A Daimler, a Mercedes meghatározó átalakuláson megy keresztül az elektromos mobilitás felé, és ez nagy befektetéseket követel. A mostani gazdasági közeg nagyban különbözik attól, mint amiben néhány éve éltünk. Ezt a helyzetet Lewis, én és a Mercedes is megérti, tehát nem volt semmiféle véleményütközés közöttünk. Egyszerűen azt éreztük, hogy alá kell írnunk 2021-re, mert folytatnunk kell, és időt kell találnunk a további kérdések megtárgyalására. Az idén korábban össze fogunk ülni, hogy megbeszéljük, mi legyen 2022-ben és azután. Ez nem olyasmi, amit videókonferencián keresztül akartunk megvitatni karácsony és január vége között" – tette hozzá, és kitért a különböző spekulációkra is, amelyek vétójogokról és magas fizetési követelésekről szóltak.

Nem tudom, honnan szedték ezeket a képtelenségeket, hiszen ilyesmikről szó sem esett. Olvastam néhány spekulációt arról, hogy különleges záradékok kerültek a szerződésébe, egyes feltételezéseket igencsak érdekesnek találtam, de semmi közük a valósághoz. Az elmúlt nyolc évben egyszer sem kért vétójogot a csapattársára. Ebben az ügyben kizárólag a csapat dönt. És akkor ott volt az a spekuláció is, hogy részesedést szeretne a bevételekből. Nem is értem, hogy ez honnan jött. Nincs semmilyen alapja. Egyáltalán nem érintettünk ilyen témákat a megbeszélések során."

A korábbi Formula–1-es versenyző, s jelenleg a Sky Sportsnál tevékenykedő Martin Brundle kissé furcsának találja az egyéves hosszabbítást, szerinte a Mercedes mindenképpen szabad mozgásteret akart hagyni magának 2022-t illetően.

Ez kissé szokatlan bejelentés egy ilyen csapat és egy ilyen versenyző részéről. Úgy hiszem, a felek közül az egyik mindenképpen nyitva akarta hagyni az ajtót 2022-re, és van egy olyan sejtésem, hogy ez a fél a Mercedes volt. Most olyan helyzet állt elő, hogy a Mercedesnek két ülése is felszabadul, hiszen Lewis és Valtteri (Bottas) szerződése is 2021 végéig érvényes, ezen felül pedig George Russell kontraktusa is lejár az év végén a Williamsszel, és akkor még nem is beszéltük az egyéb lehetőségekről" – utalta arra, hogy adott esetben Max Verstappen is elérhetővé válhat a piacon, majd beszélt arról is, vajon meddig maradhat még Hamilton a „száguldó cirkuszban".

Harminchat éves, de továbbra is olyan friss, mintha legalább tíz évvel fiatalabb lenne. Nincs nyoma fizikai vagy mentális hanyatlásnak. Még mindig nagyon keményen dolgozik, és továbbra is éhes a sikerre. Szerintem legalább még a következő három évben látni fogjuk a pályán, de el tudom képzelni, hogy szögre akasztja a sisakját, amint úgy érzi, hogy a teljesítménye romlik."

Míg Brundle tehát nem hiszi azt, hogy a mostani volt Hamilton utolsó F1-es szerződése, Wolff nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy világbajnoka az idény végén visszavonul.

„Egészen addig, amíg élvezi a versenyzést, szerintem képes továbbfejlődni. Versenyzőként egyre jobb és jobb lesz, fizikailag, illetve mentálisan is készül, és nem hiszem, hogy ilyen szempontból csak 2021 végéig tartana ki. De végső soron az ő döntése lesz, hogy akarja-e folytatni. Lewis és Valtteri száz százalékig élvezi a bizalmunkat 2021-re, és mindenben támogatni fogjuk őket. Aztán előretekintünk, és feltesszük magunknak a kérdést, hogy milyen versenyzőpárossal képzeljük el 2022-t, illetve az azt követő időszakot."

Először Lewisszal és Valtterivel fogunk leülni, tiszteletben tartva a lojalitás és a becsületesség értékeit. Másfelől viszont a fiatalok jelentik a jövőt, ezért át kell gondolnunk, milyen felállással szeretnénk nekivágni az elkövetkező éveknek" – zárta a gondolatait.

A tervek szerint a március 28-i hétvégén kezdődő 2021-es idényben a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címéért szállhat harcba Hamilton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik