Siker, majdnem bravúr – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 23:09

A labdarúgó Európa-konferencialiga csoportmérkőzésén a Ferencváros idegenben 2–2-es döntetlent ért el a Fiorentina ellen, a zöld-fehérek több szerzett góljuknak köszönhetően vezetik az F-csoportot a szerb Csukaricskit idegenben 2–0-ra legyőző, szintén négypontos belga Genk előtt.

A Fradi 2–0-ra vezetett, Dejan Sztankovics azt nyilatkozta, együttese pluszpontot szerzett a döntetlennel, hozzátéve, a 90+7. percben még egy gólt kaphatott volna. Szakértőnk, Pogány László szerint egy híres olasz csapat otthonában szerzett pontot az együttes, ennek lehet örülni. A játékosként népszerű Pogi ezt azzal egészítette ki, döntő volt, hogy a hazaiak cseréi (Parisi, Barák, Ikoné) jobban bejöttek.

Varga Barnabás, aki az első Fradi-gólt lőtte, úgy véli, neki bizony van hiányérzete, hogy a kétgólos előnyről elszalasztották a győzelmet, bár a meccs másnapján már az egy pont megbecsüléséről beszélt.

Kinek van igaza? Van-e egyáltalán igazság?

A válasz nem egyszerű. Az egyébként egészen kiválóan játszó FTC a találkozó végére elfáradt a jó iramú, de nem különösebben nagy intenzitású meccsen, ezt támasztja alá a 90+3. percben kapott gól. Nyilván a Serie A-ban honos tempóhoz leginkább Olaszországban lehet hozzászokni, az NB I nem teszi ennyire próbára a futballistákat. Utólag könnyű okosnak lenni, talán Sztankovics cseréi közül sem „ült” mindegyik igazán – a cserék közti különbség is megmutatta, hogy az olasz élvonal más kávéház.

Most akkor jó az iksz vagy sem?

Jó! Még úgy is, hogy a Ferencváros csoport­elsőségéhez az Európa-liga előző kiírásában nagyban hozzájárult, hogy a Trabzon hazai 3–2-es legyőzése után idegenben 1–0-ra megverte a Monacót.

A zöld-fehérek cirka hatvan percig uralták a mérkőzést, az első gól felejthetetlen Zachariassen, Ben Romdan, Varga támadásból született, a gólkirály olyan magától értetődő természetességgel passzolta a labdát a jobb alsó sarokba, mint Albert Flórián fénykorában – ezzel a 17. meccsén a 17. gólját érte el.

Egyébiránt én Varga Barnabás véleményéhez csatlakozom: előzetesen aláírtuk volna a ­2–2-t,­ de utólag maradt bennem némi hiányérzet. Nem is a döntetlen miatt, hanem ahogyan 2–0-ról az lett... Ezért azt mondom, ez a siker majdnem bravúr.

De Pogi szavait sem felejtem: két meccs, négy pont, messze még a vége.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik