Országimázs – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2023.06.01. 00:25

EGY-EGY NAGYOBB (sport)esemény megrendezése az országimázs része. A futball esetében egyrészt meg kell felelni a szigorú UEFA-előírásoknak, másrészt ki kell szolgálni a szurkolókat. Előbbire a Puskás Aréna tökéletesen alkalmas, utóbbira a magyaros vendégszeretet. Már a Sevilla–AS Roma labdarúgó Európa-liga-döntő előtti napon is lehetett vendégdrukkereket látni Budapesten: sevillaiak, rómaiak csapatuk mezében várost néztek. Általában biciklivel közlekedem, megpillantva őket, két ujjammal V-betűt formáltam, s a vendégszeretet ilyesfajta megnyilvánulását mindkét tábor hangos ovációval fogadta.

„Meglepődtek Rómában, hogy ilyen sok szurkolójuk van Magyarországon”
Lisztesék fociztak egy jót Cambiassóékkal a Hősök terén – videó
Zuglóban összeverekedtek a külföldről érkező szurkolók

Talán mondani sem kell, az El-döntőre együtt hangoltak az Olaszországból érkező Roma-szurkolók és az AS Roma Club Ungheria csoport tagjai. Az olaszok meglepődve tapasztalták, mennyien szorítanak a „farkasokért” Magyarországon is. A budapesti találkozást közös drapériákon, zászlókon örökítették meg, mi több, az is kiderült, a római Olimpiai Stadionban óriáskivetítőn több mint ötvenezren követték a döntőt. A spanyolok a Kincsem Parkban kialakított szurkolói zónában melegítettek, a környéken legutóbb a kétezres évek második felében lehetett ilyen fesztiválhangulat, amikor még Overdose vágtázott a lelátó népe előtt.

Ez persze csupán egyik fajtája a szurkolásnak. A két együttes drukkereinek kis csoportja egymásnak esett, a rendőrség lengyeleket (is) letartóztatott. Hogyan kerültek lengyel ultrák egy spanyol és egy olasz együttes mérkőzésére? Még 2013-ban egy Sevilla–Slask Wroclaw Európa-liga-meccsen a futballhuligánok összecsaptak, a Slask-fanatikusok elvesztettek néhány drapériát, azóta el-eljárnak a Sevilla idegenbeli mérkőzéseire, hogy úgymond rendezzék a számlát.

A magyar rendőrség viszont a helyzet magaslatán állt – nem úgy, mint tavaly párizsi, tiranai kollégáik a BL- és Ekl-döntő helyszínén. Tetszik, nem tetszik, a kétezres években már ez is az országimázs része.

Egy jó meccs már csak ráadás.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 23:44

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 00:13

Csank örök – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:33

Az el Clásico csodája – Galambos Dániel jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 00:01

Mindig magasabbra! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.19. 06:43