FTC: Amer Gojak derűlátó a Leverkusen elleni El-csata előtt

Vágólapra másolva!
2023.03.07. 11:05
null
Amer Gojak már a Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntőre koncentrál – szerinte a Fradi kiharcolja a továbbjutást (Fotó: Török Attila)
Amer Gojak, a Ferencváros bosnyák válogatott középpályása sérülését követő hosszú lábadozás után a hétvégén a Mezőkövesd ellen tért vissza a pályára. De mit vár a németországi mérkőzéstől? És ott lesz-e a családja a visszavágón a Puskás Aréna lelátóján?

 

– A hétvégén a Mezőkövesd elleni mérkőzésen visszatért a pályára. Milyen érzés volt újra játszani?     
– Nagyon vártam már, hogy elérkezzen ez a pillanat – válaszolta lapunknak Amer Gojak, a Ferencváros bosnyák válogatott középpályása. – A csapat téli spanyolországi edzőtáborában sérültem meg az egyik tréningen, és eleinte úgy tűnt, nincs nagy gond, hamar visszatérhetek a pályára. A részletesebb vizsgálatok után aztán kiderült, nagyobb a baj, mint gondoltuk, hónapok teltek el, mire újra futballozhattam. A mezőkövesdi meccset megelőzően a Honvéd elleni őszi szezonzárón játszottam, sok idő telt el azóta. De a lényeg, hogy immár minden rendben van, a sérülésem a múlté, újra a játékra fókuszálhatok.

AMER GOJAK
Nemzetisége: bosnyák
Életkora: 26 év
Posztja: középpályás
NB I-es mérkőzései/góljai: 9/–
Becsült piaci értéke: 1.2 millió euró

– A keret sérült labdarúgóit felsorolni is nehéz, Muhamed Besic mellett többek között Tokmac Nguen, Samy Mmaee és Pászka Lóránd is kidőlt. Ön milyen állapotban van? Van még lemaradása, vagy százszázalékos?     
– Ha nem lennék teljesen rendben, a hétvégén aligha léptem volna pályára. Sokat edzettem, külön munkát végeztem, az erőnlétemmel nincs gond. A formámon kell még javítanom, de az csak úgy megy, ha minél több időt töltök a pályán. Készen állok az újabb kihívásra.

–  Csütörtökön következik a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntő első, németországi mérkőzése. Lát esélyt a továbbjutásra?     
– A Leverkusen nagyszerű Bundesliga-csapat, a hétvégén simán megverte a Hertha BSC-t. Az első és a második félidőben is szerzett két gólt, szóval, fel kell kötnünk a gatyánkat. De mindig is optimista voltam, sohasem szoktam előre rosszat feltételezni, szerintem igenis van esélyünk a továbbjutásra.

– Tényleg sohasem játszott még német csapat ellen?     
– Valahogy így hozta a sors. Nemhogy tétmérkőzésen, felkészülési találkozón sem emlékszem, hogy játszottam volna német együttes ellen. Éppen itt az ideje! Remélem, szép emlékeim lesznek a mostani párharcról.

– Várja már az első ferencvárosi gólját a bajnokságban vagy a nemzetközi porondon?     
– Kár tagadni, jó lenne már megszerezni! A Magyar Kupában a Bicske otthonában lőttem már gólt, a bajnokságban és a nemzetközi kupasorozatban még adós vagyok vele. De nem idegeskedem, a posztomból adódóan nem érek oda minden támadásnál a kapu elé. Előbb-utóbb úgyis eljön a gólszerzés ideje.

– A Leverkusen elleni visszavágót a Puskás Arénában játsszák. Eljön Boszniából a családja a mérkőzésre?     
– Ott lesz a helyük! Óriási rajongói lettek a Ferencvárosnak, nincs nap, hogy ne beszélnék velük. Izgatottan várják ők is a párharcot, fontos lenne, hogy a németországi találkozón kedvező eredményt érjünk el, és megmaradjon az esélyünk a budapesti mérkőzésen kiharcolni a továbbjutást. Odakint okosan, taktikusan, türelmesen kell futballoznunk, akkor sem szabad pánikba esnünk, ha netán az ellenfél megszerzi a vezetést. De nem féltem a csapatot, tele vagyunk rutinos játékosokkal, akik az elmúlt években számos nemzetközi összecsapáson léptek pályára.

–  Jó döntés volt a nyáron Magyarországra szerződnie?     
– Az elmúlt hónapok igazolták, a lehető legjobban döntöttem, amikor elfogadtam a Ferencváros ajánlatát. Szinte tökéletes idény van mögöttünk, megnyertük a bajnokságot, és ami a lényeg, az idén is mi állunk az élen, jó esély van rá, hogy ezúttal is a miénk legyen az aranyérem. Az Európa-ligában pedig olyan sikereket értünk el, amire senki sem számított. Öröm a Népligetbe edzésre járni.

– A téli vakáció első napjaiban született meg a kislánya. Milyen érzés apának lenni?     
– A csapattársaimtól, a barátaimtól sokat hallottam róla, hogy apának lenni a világ legnagyszerűbb érzése, és immár tudom is, mire gondoltak. A feleségemet akkor ismertem meg, amikor a Dinamo Zagreb futballistája voltam, a télen néhány hetet Zágrábban töltöttünk, majd utána az én családomnál voltunk Boszniában. Szeretjük Budapestet, nagyokat szoktunk sétálni, nyugodtan mondhatom, kerek a világom.

„Ha nem lennék teljesen rendben, a hétvégén aligha léptem volna pályára”
„Ha nem lennék teljesen rendben, a hétvégén aligha léptem volna pályára”

EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS, CSÜTÖRTÖK

18.45: Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik