El: Szoboszlaiék a tizenhat között; nem hibázott a Napoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.21. 20:59
null
A Salzburg sima sikerrel jutott be a legjobb 16 közé (Fotó: AFP)
Az Európa-liga legjobb 16 közé jutásért vívott visszavágón a Zenit izgalmas mérkőzésen dolgozta le az első mérkőzésen összeszedett egygólos hátrányát, és harcolta ki a továbbjutást a Fenerbahce ellen. A Szoboszlai Dominiket a kispadján tudó Salzburg is fordítani tudott az FC Bruges ellen, sőt, az osztrákok fölényes, 4–0-s győzelmet arattak.

AZ ARSENAL–BATE MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK!

Viszonylag gyorsan, mindössze négy perc alatt eltüntette az első mérkőzésen összeszedett hátrányát a Zenit a Fenerbahce ellen hazai pályán, miután Magomed Ozdojev szép támadás végén kapuba vágta az elé pattanó labdát.

A félidő vége előtt röviddel felpörögtek az események, előbb a Zenit iráni szélsője, Szardar Azmun gondoskodott róla, hogy ne legyen hosszabbítás: a 37. percben szépen bólintott a törökök kapujába. Hat perccel később viszont jött Mehmet Topal, a nap gólja címre is esélyes, védhetetlen lövést zúdított jobbról, 20 méterről a ballal a bal felső sarokba, amivel egy csapásra továbbjutó helyzetbe lőtte csapatát.

Ahonnan viszont Azmun taszította le a törököket a 76. percben, miután kihasználta, hogy Topalt védőmunkája során mintha némileg megzavarta volna a labda, és könnyedén passzolt a kiszolgáltatott kapus mellett a hálóba, kialakítva a szentpétervári továbbjutást jelentő 3–1-es végeredményt.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Sporting számára a szünet környéke hozta az izgalmakat a Villarreal otthonában. A spanyolok ugyan az első félidő közepén eljutottak egy lesgólig, ám a portugálok voltak azok, akiknek a találatát a 45. percben már érvényesnek is találta Pavel Kralovec játékvezető: Bruno Fernandes hatalmas védelmi hibát kihasználva szerezte meg a vezetést csapatának.

A szünet után pár perccel aztán Jefferson hozta nehéz helyzetbe csapatát, mert megkapta a második sárga lapját s vele a pirosat is – más kérdés, hogy valóban érdemelt-e sárga lapot a lisszaboniak védője, miután átesett Llambrichon.

JEFFERSON PIROS LAPJA

Az emberelőnyt végül a 80. percben használta ki a Villarreal, amikor Fornals közelről a léc alá pofozta Toko Ekambi lapos passzát, továbbjuttatva csapatát a legjobb 16 közé. 1–1

Ahogy az odavágón, úgy a párharc második mérkőzésén is ott volt a Salzburg keretében a magyar utánpótlás-válogatott tehetség, Szoboszlai Dominik, a középpályást azonban nem cserélték be.

Az osztrákok a tizedik percben büntetőhöz jutottak, ám nem tudtak élni a lehetőséggel, Moanesz Dabbur lövését ugyanis hárította az FC Bruges magyar származású amerikai válogatott kapusa, Ethan Horvath.



Sokáig viszont így sem örülhettek a vendégek, a 17. percben könnyelmű hiba után Xaver Schlager távolról mesteri pontossággal a kapu bal felső sarkába zúdította a labdát, nem sokkal később pedig Patson Daka ünnepelhetett (2–0).

SCHLAGER GÓLJA



A zambiai csatár a félidő előtt is megvillant szép támadás végén (3–0), a Salzburg pedig a második játékrészben visszaállt, és nem is engedte ki a kezéből a fórját, sőt, a hosszabbításban még növelte is (4–0) – Szoboszlaiék 5–2-es összesítéssel mentek tovább a következő körbe.

A Frankfurtnak 26 perc kellett a visszavágón, hogy eldöntse a Sahtar Doneck elleni párharcot – a 23. percben a nagyszerű formában lévő Luka Jovics tíz méterről kapásból bombázott a bal felsőbe, három percre rá pedig Sébastien Haller növelte kettőre a hazaiak fórját büntető után.

JOVICS TALÁLATA



A németek a hajrában kétszer is eredményesek voltak, így simán, 6–3-mal robogtak be a legjobb 16 közé.

A Dinamo Zagreb 4–2-es összesítéssel továbbjutott a Viktoria Plzen elleni párharcból – a horvátok második találatát a korábbi ferencvárosi Emil Dilaver jegyezte.



A Napoli hozta a kötelezőt hazai pályán, 2–0-ra legyőzte a Zürichet, Carlo Ancelotti alakulata így kettős sikerrel (5–1) menetelt az Európa-liga következő fordulójába.

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Dinamo Zagreb (horvát)–Viktoria Plzen (cseh) 3–0 (Orsic 15., Dilaver 34., Petkovic 73.)
Kiállítva: Limbersky (Plzen, 87.)
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 4–2-es összesítéssel

Salzburg (osztrák)–FC Bruges (belga) 4–0 (Schlager 17., Daka 29., 43., Dabbur 94.)
Továbbjutott: a Salzburg, 5–2-es összesítéssel

Napoli (olasz)–Zürich (svájci) 2–0 (Verdi 43., Ounas 75.)
Továbbjutott: a Napoli, 5–1-es összesítéssel

Eintracht Frankfurt (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 4–1 (Jovics 23., Haller 26., 80. – az elsőt 11-esből, Rebic 88., ill. J. Moraes 64.)
Továbbjutott: az Eintracht Frankfurt, 6–3-as összesítéssel

Valencia (spanyol)–Celtic (skót) 1–0 (Gameiro 70.)
Kiállítva: Toljan (Celtic, 37.)
Továbbjutott: a Valencia, 3–0-s összesítéssel

Zenit (orosz)–Fenerbahce (török) 3–1 (Ozdojev 4., Azmun 37., 76., ill. Topal 45.)
Továbbjutott: a Zenit, 3–2-es összesítéssel

Villarreal (spanyol)–Sporting CP (portugál) 1–1 (Fornals 80., ill. B. Fernandes 45.)
Kiállítva: Jefferson (Sporting, 50.)
Továbbjutott: a Villarreal, 2–1-es összesítéssel

Arsenal (angol)–BATE Boriszov (fehérorosz) 3–0 (Volkov 4. – öngól, Mustafi 39., Papasztathopulosz 60.)
Továbbjutott: az Arsenal, 3–1-es összesítéssel

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek