„Dzsudzsák butasága után megtorpant a PSV”

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 12:43
null
Dzsudzsák Balázs a gólja után még ünnepelhetett (Fotó: Action Images)
Címkék
Tegnap az Európa-ligában felemás napot zártak a magyar futballisták. Az Athletic Billbao ellen gólt szerző és továbbjutást ünneplő Juhász Roland, a belga Anderlecht védője a csapategységet és a fanatikus szurkolókat emelte ki a meccs kapcsán. Fred Rutten, a PSV vezetőedzője arról nyilatkozott a Hamburg elleni találkozó után, hogy Dzsudzsák Balázs kiállítása megtörte csapatát, és ez közrejátszott abban, hogy nem tudták kiharcolni a továbbjutást.

Ahogyan arról már beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs (PSV), Juhász Roland (Anderlecht) és Gera Zoltán (Fulham) egyaránt kezdőként lépett pályára a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján, ám csak utóbbi kettő egüttese jutott be a legjobb 16 közé. Juhász fejes góllal járult hozzá, hogy a brüsszeliek 4–0-ra legyőzzék és kiejtsék az Athletic Bilbaót, míg Gera ezúttal kilencvenpercnyi mezőnymunkával segítette a londoniakat. Dzsudzsák gólt készített elő, szabadrúgásból maga is a kapuba talált, ám az 58. percben elvesztette a fejét, pillanatok alatt két sárga lapot kapott, és mehetett zuhanyozni. A remek első félidőt maga mögött tudó PSV már akkor sem állt továbbjutásra, és bár a győzelmet végül kiharcolta, nem lehet ott a következő körben – azaz elmarad a sorsolás alapján várt Dzsudzsák–Juhász randevú.  

JUHÁSZ FEJES GÓLJA

 

A belga internetes oldalak külön kiemelik Juhász Roland teljesítményét, aki nemcsak góljával, hanem nagyon megbízható védőmunkájával is hozzájárult csapata sikeréhez.

„Ez a siker nem csak az én érdemem, kivétel nélkül mindenki részt vállalt belőle, s nem csak a pályán, ugyanis a szurkolóink is fantasztikusak voltak, szó szerint a győzelembe hajszoltak minket" – mondta a meccs után a footgoal.net belga oldalon megjelent nyilatkozatában Juhász.

A szurkolók említése azért is külön érdekes a párharc kapcsán, mert a belga drukkerek egy hete Spanyolországban verekedést provokáltak a hazai szurkolókkal, több belgát előállítottak a rendőrök. Ezúttal azonban nnem a pofonok, hanem a gólok röpködtek…

„Nagyon motiváltak voltunk, mindenképp szerettünk volna továbbjutni, és szerencsére pontosan is jártszottunk, elöl-hátul megvolt a kellő összhang" – nyilatkozta Juhász Roland.

A Hamburg ellen szabadrúgásból szintén gólt szerző, de két sárga lapot is kapó Dzsudzsák már nem lehetett ennyire boldog a meccs után. Edzője, Fred Rutten szerint a magyar középpályás butaságot követett el, kiállításával megtörte csapata lendületét.

DZSUDZSÁK SZABADRÚGÁSGÓLJA

 

„Dzsudzsák kiállítása megtörte csapatunkat, nem volt bölcs dolog, hogy meglökte a játékvezetőt. A szünet után sajnos egyéni hibából gólt kaptunk, majd jött a kiállítás, és ez döntőnek bizonyult a továbbjutás szempontjából" – nyilatkozta Rutten.

Dzsudzsák – hiábavaló (és téves) tizenegyes-reklamálás utolsó aktusaként – nem engedte játékba hozni a labdát, majd meglökte a neki sárga lapot felmutató Mike Dean játékvezetőt, amiért megkapta a pirosat is.

Legfrissebb hírek

„Nem maradt semmi erőm” – Kós Hubert az aranyat hozó döntő után

Vizes vb 2025
5 perce

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
23 perce

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
27 perce

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
58 perce

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
1 órája

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
1 órája

Már csak hat hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik