El: „Jó barátok lettünk” – Gulácsi liverpooli mestere ellen készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 12:54
null
Gulácsi Péter (jobbra) a világ- és Európa-bajnok Pepe Reinától leshette el a kapusszakma fortélyait
Folytatódik az Európa-liga kieséses szakasza, a keddi Crvena zvezda–CSZKA Moszkva összecsapás után a „maradék” 15 párharc első mérkőzésére is sor kerül. A játéknap egyik leginkább várt találkozója a Napoli és az RB Leipzig meccse lesz, amelyen a német együttes kapusa, Gulácsi Péter szembenézhet egykori liverpooli csapattársával és mesterével, Pepe Reinával.

 

A magyar futballista 2007-ben, 17 esztendősen került az angol klubhoz – Simon András és Németh Krisztián társaságában –, s noha leginkább a tartalékoknál védhetett a „vörösöknél” eltöltött hat éve (a kölcsönkitérőket beleszámítva) alatt, sokat edzett a felnőttekkel, melynek során szoros kapcsolat alakult ki közte és az akkoriban a csapat első számú kapusának számító Pepe Reina között.

„Mielőtt a Liverpoolhoz szerződtem volna, kaptam egy pár kesztyűt Pepétől meggyőzésképpen, hogy oda menjek. Szép ajándék volt tőle, és megtiszteltetésnek éreztem, hogy egy ilyen kiválósággal edzhettem együtt fiatalként” – idézi Gulácsit az mz-web.de.

Az RB Leipzig kapusa elárulta, hogy rengeteget tanul spanyol csapattársától, a gólvonalon való apróbb lépésektől át a mérkőzésekre való felkészülésig, illetve az azt követő kikapcsolódásról, regenerációról.

„Hat éven keresztül tréningeztünk együtt, igazán jó barátok lettünk. Habár már idősebb egy kicsit, még mindig gyors. Egy az egyben elképesztően nehéz neki betalálni, a tizenegyeseket is nagyszerűen érzi.”

A két barát a csütörtöki Európa-liga-meccset megelőzően is üzent egymásnak, hogy melyikük örülhet a végén, abban is ők is fontos szerepet játszhatnak. Ami Gulácsit illeti, ő a siker mellett egy pár kesztyűt is szeretne szuvenír gyanánt egykori mesterétől…

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
ELSŐ MÉRKŐZÉS
17.00:
FK Asztana (kazah)–Sporting CP (portugál) (Tv: Digi Sport1)
19.00: Borussia Dortmund (német)–Atalanta (olasz) (Tv: Digi Sport1)
19.00: Nice (francia)–Lokomotiv Moszkva (orosz)
19.00: Szpartak Moszkva (orosz)–Athletic Bilbao (spanyol)
19.00: Real Sociedad (spanyol)–Red Bull Salzburg (osztrák)
19.00: Ludogorec Razgrad (bolgár)–AC Milan (olasz) (Tv: Digi Sport3)
19.00: Östersund (svéd)–Arsenal (angol) (Tv: Digi Sport2)
19.00: OlympiqueMarseille (francia)–Sporting Braga (portugál)
21.05: FC Köbenhavn (dán)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Digi Sport1)
21.05: AEK Athén (görög)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Digi Sport2)
21.05: Celtic (skót)–Zenit (orosz)
21.05: Napoli (olasz)–RB Leipzig (német) (Tv: RTL II)
21.05: OlympiqueLyon (francia)–Villarreal (spanyol) (Tv: Digi Sport3)
21.05: Partizan Beograd (szerb)–Viktoria Plzen (cseh)
21.05: FCSB (román)–Lazio (olasz)
Kedden játszották
Crvena zvezda (szerb)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–0

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
7 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 16:13

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52
Ezek is érdekelhetik