A hatalmasat bakizó Reina nem a lézerre fogja hibáját

2010.12.03. 12:51
null
Reina a gólvonalon túlról tudta csak kiszedni a lába közt átcsorgó labdát (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool labdarúgócsapata csütörtök este 1–1-es döntetlen játszott a Steaua Bucuresti otthonában. A románok egyenlítő góljánál nagyot hibázó Pepe Reinát lézerrel próbálták zavarni a szurkolók, de a spanyol kapus nem ennek tulajdonítja a bakit.

A spanyol kapus Éder Bonfim fejesénél hibázott, a labda a lába között csorgott be a kapuba. Reina az esetet követően elmondta, az ő hibája volt a gól.

„Megnéztem a visszajátszást, és egyértelműen az én hibám volt. Kétségtelen, hogy reagálhattam volna gyorsabban. Ki fogom javítani a hibáimat, és egyre jobb leszek" – idézi a Marca a Liverpool kapusát.

Reinának nemcsak a Steaua támadói okoztak nehéz perceket, hanem a román szurkolók is, akik lézerrel próbálták zavarba hozni a 28 éves kapust, akit korábban a Trabzonspor elleni meccsen is hasonló módon inzultáltak.

„Sajnos lézereztek, de ennek semmi köze a gólhoz, bár a lézer ezúttal sokkal erősebb volt, mint a Trabzonspor elleni mérkőzésen" – tette hozzá Reina.

A Liverpool egyébként a döntetlen ellenére is az első helyen jutott tovább a csoportjából az Európa-liga tavaszi, egyenes kieséses szakaszába.

A mérkőzésről részletesen ide kattintva olvashatnak!

 REINA BAKIJA A STEAUA BUCURESTI ELLEN
 
 
 
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája