A PSG négyet vágva, a Liverpool iksszel jutott tovább

Vágólapra másolva!
2010.12.02. 21:20
null
Nené (PSG, jobbra) egyszer, a mellette ünneplő Hoarau kétszer talált be a Sevillának (Fotó: Action Images)
Címkék
Három új továbbjutót köszönthettek szurkolóik a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki, 5. fordulójának eddig véget ért mérkőzésein: a Bukarestben ikszelő Liverpool, a Szófiában nyerő Besiktas, valamint a Sevilla elleni gólzáporos mérkőzést megnyerő Paris Saint-Germain csatlakozott a 32-es táblára már korábban feljutó klubokhoz.

 

J-CSOPORT

Már az első félidőben öt gól született az óriási iramú, a tétnek megfelelően feszültséggel teli Paris Saint-Germain–Sevilla mérkőzésen. A párizsiak idegenben legyőzték andalúziai riválisukat, és kezdetben úgy tűnt, másodjára egyenesen legálázzák. Az első húsz percben Mathieu Bodmer lábbal, Guillaume Hoarau fejjel talált be a sevillai kapuba, mindkétszer Nené szögletét követően.

Ám amilyen gyorsan jött a két francia gól, olyan villámsebesen lett 2–2 az állás. Frédéric Kanouté a 32. percben Diego Capel jobb oldali beadását fejjel csúsztatta a hazai kapuba, négy perccel később Renato balról középre tett labdáját balettmozdulattal kanalazta a gólvonalon túlra. Mégis hazai előnnyel fordultak a csapatok, ugyanis nem sokkal a szünetet jelző sípszó előtt az első két gólt előkészítő Nené 18 méterről a kapu jobb oldalába kanyarította a labdát.

Az előzmények tükrében nem keltett meglepetést, hogy góllal kezdődött a második félidő: Hoarau hatalmas termetét meghazudtoló sebességgel ugrott ki a spanyol védők közül, és a kapus mellett spiccel a hálóba lőtt. Továbbra is óriási iramban, nyílt sisakkal játszottak a csapatok, sevillai kapufát (Negredo) párizsi kapufa (Zoumana Camara) követett, Kanouté kihagyott két helyzetet – maradt a párizsiaknak továbbjutást érő, a küzdő feleket a lefújás után némi játékréti lökdösődésre késztető 4–2.

A csoportban Borussia Dortmund–Karpati Lviv mérkőzést is rendeztek csütörtök este. A Bundesliga magabiztos listavezetője – amely nem nevezte Hajnal Tamást a nyilvánvalóan három pontra kalibrált mérkőzésre – gyorsan hozzálátott a papírforma kivitelezéséhez: az 5. percben Nuri Sahin egymás utáni második szögletét kanyarította középre, és Kagava Sindzsi fejjel megszerezte a vezetést.

A dortmundiaknak a folytatásban is adódtak gólszerzési lehetőségeik, ám elherdálták őket – ezúttal ez is belefért, annál is inkább, mert a második félidő elején Mats Hummels csak-csak növelte az előnyt. Az idén a német válogatottban is bemutatkozó védő japán csapattársához hasonlóan fejessel talált be a 48. percben, az előkészítő megint Sahin volt, ezúttal szabadrúgásból. Sahin lábában volt még harmadik gólpassz is, a végrehajtó Robert Lewandowski volt a 89. percben.

Győzelmével a Borussia egy pontra megközelítette a Sevillát, amellyel két hét múlva ki-ki mérkőzést vív a továbbjutásért Spanyolországban.

K-CSOPORT

A K-csoportban a Liverpool bukaresti győzelmével biztos csoportelsőnek mondhatta volna magát, de a döntetlen is elég volt az angoloknak – közben a Napolinak kötelező volt a győzelem a továbbjutáshoz, ha nem akarta, hogy mások döntsenek sorsáról.

A Gerrard, Carragher, Agger, Torres, Raul Meireles, Kuyt és Johnson nélkül felálló Pool fiataljai nem szaggatták az istrángot, aztán Milan Jovanovics betalált egy Ryan Babel-beadás után egy fejessel – hiába kezdett jól a Steaua, hátrányba került.

A románok sok helyzetet kihagytak – egy Kirjakosz-hiba után Bogdan Stancu hatalmas ziccert rontott –, de így is egyenlítettek a szünet után, megérdemelten: Sztaniszlav Angelov beadását gyenge fejessel küldte kapura Éder Bonfim, de ez is elég volt, mert a bólintás becsorgott a hatalmasat hibázó Pepe Reina lábai között.

 

 

Az ijedtséget Szotirisz Kirjakosz egy lécre fejelt szöglettel vezette le, de az eredmény már nem változott – a Liverpool begyűjtötte a továbbjutáshoz szükséges egy pontot.

Utrechtben totális őrület volt az úr a pályán: Edinson Cavani már az 5. percben megszerezte a vezetést a Napolinak, Van Wolfswinckel egy perc múlva válaszolt. Az utrechti kilences második, tizenegyesből szerzett gólja már hazai előnyt jelentett, sőt, Demouge a 35. percben 3–1-re növelte a holland előnyt.

Kétgólos hátrány ide, kétgólos hátrány oda, a nápolyiak nem adták fel: a 42. percben a nagyon aktív Cavani szépített, majd az uruguayi csatár a 70. percben belőtte a Lavezzivel szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt tizenegyest is – 3–3!

A döntetlen azt jelenti, hogy a Napoli megőrizte továbbjutási esélyeit, és ki-ki meccset játszik győzelmi kényszer mellett a Steauával, míg az Utrecht elbúcsúzott. A hollandok ugyan még lehetnek hétpontosak, ha nyernek Liverpoolban, de mivel a Steaua-győzelem vagy pontszerzés és a Napoli-győzelem is rossz nekik (az első esetben lemaradnak pontszámban, a másik kettő esetén egymás elleni eredménnyel), búcsúztak az Európa-ligától.

L-CSOPORT

A Besiktasnak, a Rapid Wiennek és a CSZKA Szófiának is csak a győzelem volt elfogadható eredmény az L-csoportban, ugyanis mindegyiknek volt még esélyük a továbbjutásra. Az osztrák csapatnak volt a legnehezebb dolga, ugyanis a legjobb 32 közé már korábban bekerülő Portót fogadta.

A szakadó hóesésben rendezett meccsen az első lehetőségre majd’ 20 percet kellett várni. Ekkor René Gertler lövését védte Helton. A Porto ezután átvette a kezdeményezést, ám Hulk és Cristian Sapunaru két-két kísérletét Raimund Hedl kapus hárította.

A kihagyott helyzetek a 39. percben megbosszulták magukat, amikor Christopher Trimmel vezetést szerzett a hazaiaknak. Azonban csak három percig örülhettek, mert Falcao egyenlített. A második játékrészben a 2004-es Bajnokok Ligája-győztes Falcao újabb két góljának köszönhetően fordított, és nyert 3–1-re. Vereségével a Rapid már biztosan nem juthat tovább.

A csoport bulgáriai találkozóján a CSZKA Szófia sokáig gól nélküli döntetlenre állt a Besiktas ellen, ám a törökök a cseh Tomás Zápotocny és a szlovák Filip Holosko góljának köszönhetően 2–1-re nyertek – Cillian Sheridan szépített –, s ennek köszönhetően biztosan továbbjutottak.

F-CSOPORT

Továbbra is százszázalékos az Európa-liga csoportkörében a továbbjutását már korábban kiharcoló CSZKA Moszkva. Az orosz csapat ezúttal a svájci Lausanne ellen nyert, 5–1-re. A CSZKA már a szünetben három góllal vezetett, végül pedig négy találattal bizonyult jobbnak ellenfelénél.

A moszkvai csapat győzelme egyben azt is jelenti, hogy öt forduló után két csapat áll százszázalékos teljesítménnyel, mindkettő orosz: a CSZKA Moszkva és a Zenit. Ráadásul 2018-as világbajnokság rendezési jogát is Oroszország érdemelte ki…

EURÓPA-LIGA 
5. FORDULÓ
F-CSOPORT 
CSZKA Moszkva (orosz)–Lausanne (svájci) 5–1      
G: Necid (18., 82.), S. Oliseh (22.), Tosics (40.), Dzagojev (74.), ill. Carrupt (91.)
AZ ÁLLÁS
1. CSZKA Moszkva 5 5 17–1 16 15
2. Sparta Praha 4 2 1 1 9–9 0 7
3. Palermo 4 1 3 4–9 –5 3
4. Lausanne 5 1 4 4–15 –11 1
               
J–CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Karpati Lviv (ukrán) 3–0      
G: Kagava (5.), Hummels (49.), Lewandowski (89.)      
Paris Saint-Germain (francia)–Sevilla (spanyol) 4–2      
G: Bodmer (17.), Hoarau (20., 47.), Nené 45.), ill. Kanouté (32., 36.)  
AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 5 3 2 8–3 5 11
2. Sevilla 5 3 2 8–5 3 9
3. Borussia Dortmund 5 2 2 1 8–5 3 8
4. Karpati 5 5 3–14 –11 0
               
K–CSOPORT 
Utrecht (holland)–Napoli (olasz) 3–3        
G: Wolfswinkel (6., 28. – a másodikat 11–esből), Demouge (35.), ill. Cavani (5., 42., 70. – a harmadikat 11–esből)
Steaua Bucuresti (román)–Liverpool (angol) 1–1      
G: Bonfim (61.), ill. Jovanovics (19.)        
AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 5 2 3 8–3 5 9
2. Steaua Bucuresti 5 1 3 1 9–10 –1 6
3. Napoli 5 4 1 7–9 –2 4
4. Utrecht 5 4 1 5–7 –2 4
               
L–CSOPORT
CSZKA Szófia (bolgár)–Besiktas (török) 1–2        
G: Sheridan (79.), ill. Zapotocny (59.), Holosko (64.)      
Rapid Wien (osztrák)–Porto (portugál) 1–3        
G: Trimmel (39.), ill. Falcao (42., 86., 88.)        
AZ ÁLLÁS
1. Porto 5 4 1 11–3 8 13
2. Besiktas 5 3 1 1 7–6 1 10
3. Rapid Wien 5 1 4 5–10 –5 3
4. CSZKA Szófia 5 1 4 3–7 –4 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik