El, I-csoport: Nem akartunk nagy verésbe beleszaladni - Varga József

2010.10.21. 22:19
Címkék
A DVSC-TEVA két középpályása, Kiss Zoltán és Varga József egyetértettek abban, hogy a csapat elfáradt a PSV elleni Európa-liga-mérkőzés (1–2) végére, így a támadásokra már nem maradt ereje.

„Szervezetten védekeztünk, egy-egy után sem akartunk fejjel a falnak rohanni, de a védekezés idővel felemésztette az erőnket, így abból már nem maradt a támadásokra" – nyilatkozta Kiss Zoltán a Nemzeti Sport Online-nak.

„Nem akartunk nagy verésbe beleszaladni, ezért nem is nyíltunk ki. Ha nincs a második gól, akkor ikszelünk, és elmondhattuk volna, hogy volt eredménye a játékunknak. Sok erőnket elvette a védekezés, így támadni már nem is tudtunk. Dzsudzsák Balázsnak nem sok köze volt a gólhoz, de tény, hogy a labda rajta pattant meg" – összegezte a mérkőzést Varga József.

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
13 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
21 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
23 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája