A hajrában nyert a Sahtar Doneck és mentette meg a meccset az FCK

2009.02.19. 22:08
Címkék
Némi meglepetésre a Tottenham simán kikapott a Sahtartól, a Manchester City pedig alaposan megszenvedve játszott döntetlent Koppenhágában. A Man. City az utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani a győzelemről a Köbenhavn otthonában, a visszavágón még bármi lehet.

Elméletileg jó kis meccs is kerekedhetett volna Tottenham vendégjátékából a Sahtar Doneck otthonában, hiszen az angoloknak nem okozhatott volna gondot a pálya pocsék minőségű talaja. Nos, nem lett az, de nem a talaj miatt: a vendégek mestere, Harry Redknapp sietett leszögezni, csapata számára a bajnokság sokkal fontosabb, az UEFA-kupa csak bónusz.

A mérkőzést –7 fokos hőmérsékletben kezdték, de legalább a hó nem esett, mint szerda este Szentpéterváron a Zenit–Stuttgart mérkőzésen, és a pálya is le volt takarítva – csak itt-ott maradt nyoma az előző napok havazásának.

Ilyen körülmények között a focinak is csak a nyomait kereshettük az első félidőben, nagyjából fél órát kellett várni, hogy az első igazán éles gólhelyzetet feljegyezhessük. Dos Santos próbálkozott a tizenhatoson belülről, a labda a kapufáról pattant vissza.

Addig és utána is blokkolt lövésekig, pontatlan beadásokig, elrontott utolsó passzokig jutottak a csapatok. Az első félidőt végül egy sárga lap zárta: Razvan Rat borította fel Frazier Campbellt.

A vendégeknél zömmel a tartalékok szerepeltek, a bajnokságbeli kezdőcsapatból Carlo Cudicini, Jonathan Woodgate, Wilson Palacios, Aaron Lennon és Luka Modric is hiányzott – ők el sem utaztak Doneckbe.

A második félidőben aztán valamelyest nagyobb fokozatra kapcsoltak a csapatok, és ekkor már több helyzet volt a mérkőzésen: Willian lövése alig kerülte el a jobb felső sarkot néhány perccel a félidő kezdete után.

A Sahtar jóval többet birtokolta a labdát, több helyzetet is kialakított, és csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzi meg a vezetést a védekezéssel foglalkozó londoni brigád ellen az ukrán csapat.

Ez a pillanat a 79. percben érkezett el, amikor Jadson szabadrúgása után Evhen Szeleznov fejese a pocsékul kimozduló Gomes kapus mellett a háló közepében landolt.

Jadson azonban nem érte be egy gólpasszal, három perccel a rendes játékidő letelte előtt akcióba lépett, és jó kényszerítő, pazar testcsel, majd egy szép lövés után kialakította a 2–0-s végeredményt.



Koppenhágában sem voltak futballhoz méltó körülmények, itt ugyanis havazott a találkozó kezdetekor. Talán ez is közrejátszott abban, ahogy az első félidő közepén vezetést szerzett a vendégcsapat: Nedum Onuoha nem kifejezetten erős és jól helyezett lövését ugyanis a hazai kapus, Jeesper Christiansen szépen maga mögé ügyetlenkedte.

Fordulás után aztán negyedóra alatt egyenlített az FC Köbenhavn: egy szöglet után Aílton Almeida maradt egyedül, akinek nem jelentett gondot bebólintania a labdát a kapuba. Sokáig gondolhatták az angolok, hogy a győzelmet jelentő gólt szerezték meg alig öt perc múlva, – Shaun Wright-Phillips beadását Stephen Ireland bombázta a kapuba.

A 93. percben aztán jött a cáfolat: Dame N’Doye remek beadását Martin Vingaard fejelte a hálóba. Ezzel a hátrány eltűnt ugyan, ám Manchesterben mindenképpen győznie kell az FCK-nak, ha tovább akar jutni.

UEFA KUPA

A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
FC Köbenhavn (dán)–Manchester City (angol) 2–2 (Almeida 56., Vingaard 91., ill. Onuoha 29., Ireland 61.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Tottenham Hotspur (angol) 2–0 (Szeleznov 79., Jadson 88.)
KORÁBBAN
Lech Poznan (lengyel)–Udinese (olasz) 2–2 (Rengifo 81., Arboleda 84., ill. Quagliarella 50., Arboleda 55., öngól)

CHRISTIANSEN POTYÁJA

Legfrissebb hírek

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
48 perce

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
57 perce

Pádár Nikolett harmadik lett a gyorsváltó tagjaként az amerikai egyetemi bajnokságon

Úszás
1 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
1 órája

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Fradi korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
1 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
1 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
1 órája

Hári János elárulta, mi kell a Fehérvár továbbjutásához a Klagenfurt ellen

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik