Kétgólos győzelme után a NEC Nijmegen készülhet a kupatavaszra

2008.12.18. 22:56
Címkék
Babos Gáborral a kapuban kezdett a NEC Nijmegen csapatában az Udinese elleni UEFA-kupa mérkőzésen. A képlet egyszerű volt: ha nyer a NEC, és a Szpartak Moszkva nem nyer a Tottenham otthonában, Babosék továbbjutnak. Nos, bár nem úgy indult, hogy a végén örömünnep lesz Nijmegenben, végül mégis fennállása talán legfontosabb győzelmét aratta a holland csapat.
Küzdelemben nem volt hiány
Fotó: Reuters
Küzdelemben nem volt hiány
Küzdelemben nem volt hiány
Fotó: Reuters
Küzdelemben nem volt hiány

Babos hibátlanul védte kapuját
Fotó: Reuters
Babos hibátlanul védte kapuját
A találkozó első perceitől fogva egyértelműen látszott, hogy a hollandok hazai pályán mindenképpen győzni akarnak, míg a vendég olaszoknak gyakorlatilag mindegy volt, hiszen már továbbjutóként várták a mérkőzést.

Babos Gábornak nem sok dolga akadt az első percekben, igaz, a kapuja felé nem is igazán záporoztak a lövések. A 24. perc után meg még úgysem: ekkor ugyanis megszerezte a vezetést Londonban a Szpartak – Dzjuba volt eredményes egy perccel korábban, és eddig tartott, amíg a Nijmegen White Hart Lane-n tartózkodó egyik trénere telefonált Hollandiába a rossz hírrel.

Tíz perc múlva aztán Bouaouzan lábában volt a hazaiak vezetőgólja – benne is maradt, mert két védő szorításában a kapu fölé emelt. Tíz perccel a szünet előtt aztán újabb telefon érkezett Angliából a McDos Goffert stadionba: 2–0-ra vezetett a Szpartak, Dzjuba duplázni tudott.

A NEC még inkább rákapcsolt, ám hiába került Schöne egy perc alatt kétszer is gólhelyzetbe, nem talált be Belardi kapujába. A szünetig nem esett gól Nijmegenben, a Szpartak ráadásul pont két góllal vezetett, ami a legrosszabb volt Baboséknak: mert még a Tottenham gólkülönbsége is jobb volt, mint az övék.

A második félidőt ennek megfelelően nagy elánnal kezdte a NEC, sorozatban alakultak ki a gólhelyzetek az olasz kapu előtt, hiába: hol a szabadrúgás akadt el a sorfalban, hol az alapvonaltól középre gurított labdára nem érkezett társ.

Hiába borult azonban fel a pálya, mégis az Udinese volt, amelyik először betalált: a cseh Radek Matejek azonban nem adta meg az olaszok gólját, mert Floro Flores kezére pattant a labda.

Az utolsó húsz percnek aztán úgy fordulhattak a felek, hogy a Tottenham alig 7 perc alatt egyenlített a White Hart Lane-n, ami a NEC továbbjutását jelentette. Ezt aztán még tovább erősítette, hogy a 75. percben a csereként beállt Collins John lövése megpattant egy védő lábán, így a labda a jobb alsósarokban kötött ki.

Alig három perccel később aztán valóságos eufória uralkodott el a Goffert stadion 12500 nézőjén: van Beukering egy szöglet után megduplázta a hazai előnyt. A gyorsan kétgólos vezetésre szert tevő Nijmegen ekkor már nem törődött annyira a támadásokkal, ám így is lett volna még lehetőség a harmadik gól megszerzésére. Végül ez nem történt meg, ám a holland kisvárosban emiatt nem lesz rövidebb a mérkőzés utáni ünneplés.

UEFA-KUPA

D-CSOPORT, 4. FORDULÓ
NEC Nijemegen–Udinese 2–0 (John 75., van Beukering 78.)
Tottenham–Szpartak Moszkva 2–2 (Modric 67., Huddlestone 74, ill. Dzjuba 23., 33.)



A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Udinese (olasz) 4 3 0 1 6–4 +2 9
2. Tottenham Hotspur (angol) 4 2 1 1 7–4 +3 7
3. NEC (holland) 4 2 0 2 6–5 +1 6
4. Szpartak Moszkva (orosz) 4 1 1 2 5–6 -1 4
5. Dinamo Zagreb (horvát) 4 1 0 3 4–9 -5 3
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
6 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
7 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
7 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik