A PSG elhappolta az utolsó továbbjutást érő helyet a Racing elől

2008.12.18. 22:59
Címkék
A francia PSG jutott tovább utolsóként az UEFA-kupa A-csoportjából, miután hazai pályán 4–0-ra kiütötte a helyét a 32 között korábban biztosító holland Twentét. A Racing ellenben „csak” 3–1-re tudta megverni a Manchester Cityt, így a spanyol csapat búcsúzott az európai kupaküzdelmektől.

Igen érdekes helyzet állt elő az UEFA-kupa A-csoportjának utolsó fordulója előtt. A Racing és a PSG egyaránt két-két ponttal szerénykedett a tabella alján, míg a harmadik német Scalkénak ugyan négy pontja volt, de már lejátszotta összes mérkőzését.

A kérdés így az volt: a Racing, vagy a PSG veri meg jobban ellenfelét, a Man. Cityt, illetve a Twentét. A spanyol csapat azért valamivel jobb helyzetben volt, a forduló előtt egyel kevesebb gólt kapott a franciáknál. Ez azonban végül nem számított…

A Racing végig jobban állt Spanyolországban a City ellen, mint a PSG hazai pályán a Twente ellen.

A franciák azonban két gólt is szereztek a hajrában: a 84. percben Mateja Kezsman, majd egy minutummal később Luyindula volt eredményes. A 4–0-s győzelem pedig elégnek bizonyult a továbbjutáshoz.

A Racing ugyanis 3–0 után nem tudta berámolni a kulcsfontosságú negyedik gólt, a Manchester City kapujába, Caicedo pedig a 90. percben végleg romokba döntötte a spanyol reményeket.

A City és a Twente mellett tehát a PSG jutott a legjobb 32 csapat közé az UEFA-kupában.

UEFA-KUPA

A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
PSG (francia)–Twente (holland) 4–0 (Luyindula 11., 85., Sessegnon 22., Kezsman 84.)
Racing (spanyol)–Manchester City (angol) 3–1 (Pereira 18., Serrano 30., Esprín 55., ill. Caicedo 90.)


AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Manchester City (angol) 4 2 1 1 6–5 +1 7
2. Twente (holland) 4 2 0 2 5–8 -3 6
3. PSG (francia) 4 1 2 1 7–5 +2 5
4. Racing Santander (spanyol) 4 1 2 1 6–5 +1 5
5. Schalke 04 (német) 4 1 1 2 5–6 -1 4
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
6 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
7 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
7 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik