UEFA-kupa: holland huligánok csaptak össze rendőrökkel

2008.11.27. 22:53
Címkék
Több összecsapásra került sor Hamburgban a helyi rendőrök és az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának szurkolói között. A holland drukkerek a Hamburger SV ellen csütörtökön 21 órakor kezdődő UEFA-kupa-mérkőzésre érkeztek a német városba.
Ralf Meyer rendőrségi szóvivő elmondta, hogy szerda este 30-40 holland huligán szétvert egy szórakozóhelyet. Először három civil ruhás rendőr érkezett a megfékezésükre, de a rendbontók rájuk támadtak. Csak úgy lehetett megfékezni őket, hogy az egyik rendfenntartó előrántotta fegyverét, használnia már nem kellett.Tizenhárom huligánt őrizetbe vettek, az adategyeztetés során egyikükről kiderült, hogy korábbi botrányai miatt az összes holland stadionból kitiltották, és hazájában országos körözés volt ellene érvényben.Csütörtök délután 450 amszterdami szurkoló betörte egy szálloda ablakait, a rendőrök negyven huligánt állítottak elő. Az esti mérkőzésen Meyer tájékoztatása szerint 800 rendőr lesz jelen. Egy átlagos német bajnokin ennél sokkal kevesebben vannak, a múlt hét végi kiemelt biztonsági kockázatúnak számító Hamburg–Werder Bremen találkozón 300 rendfenntartó ügyelt a rendre.
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
17 perce

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
18 perce

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
19 perce

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
1 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik