A Wisla ellen megvan a Tottenham idénybeli első győzelme

Vágólapra másolva!
2008.09.18. 23:42
Címkék
Az angol bajnokság utolsó helyén szerénykedő Tottenham megszerezte első győzelmét a Wisla Kraków ellen, így Juande Ramos kissé fellélegezhet. Az Everton is hazai pályán játszott, ám ott nincs oka örülni David Moyes menedzsernek. Csapata 2–2-es döntetlent játszott a belga Standard Liege ellen, és így Bölöni László fiainak van a nagyobb esélye a továbbjutás kiharcolására.
Bent (fehérben) fejel, 2–1
Fotó: Reuters
Bent (fehérben) fejel, 2–1
Bent (fehérben) fejel, 2–1
Fotó: Reuters
Bent (fehérben) fejel, 2–1

Öt helyen változtatott az Aston Villa elleni, hétfői vesztes meccshez képest a Tottenham összeállításán Juande Ramos, a londoniak menedzsere a lengyel Wisla Kraków ellen és a sok csere bejött. A Tottenham megszerezte szezonbeli első győzelmét.

A londoniak az angol élvonalban igencsak pocsékul kezdtek – négy forduló után egy döntetlen és három vereség a mérleg. A lengyelek ellen aztán összejött az első győzelem is.

A White Hart Lane-n a találkozó 33 percében ünnepelhettek először: a csapatba bekerülő Dos Santos szöktette Lennont, aki jól centerezett, David Bentley pedig nem hibázott. Két perc múlva aztán néma csend borult a lelátók népére, miután a lengyelek cseh támadója, Tomas Jirsak pazar emeléssel egyenlített.

A második félidő közepén aztán Darren Bent eldöntette a meccset: a Manchester Unitedtől Dimitar Berbatovért cserébe érkezett Frazier Campbell nagyszerű beadását fejelte a lengyelek kapujába.

Az Everton 2–2-es döntetlenre végzett hazai pályán a belga Standard Liege ellen, miután egy remek első félidő után gólnélküli második játékrészt produkáltak a csapatok – az angoloknál Yobo öngólt vétett, majd a náluk bemutatkozó mókás nevű Segundo Castillo óriási bombagóllal tette le a névjegyét. Izgalmas visszavágóra van kilátás.

Az olasz Napoli a portugál Benficát fogadta és egy öt gólt hozó mérkőzésen nagy küzdelemben 3–2-re diadalmaskodott. A gólnélküli első negyedóra után a 19. percben már 2–1-re a Napoli vezetett, ráadásul a Benfica szerzett vezetést, végül a második játékrészben egy-egy gólt vállaltak a csapatok, így alakult ki a 3–2-es végeredmény.

Az Ajax könnyedén, 4–1-re győzött a szerb FK Borac otthonában, a mérkőzés végén a vendégek holland válogatott támadója Klas Jan Huntelaar duplázni tudott.

UEFA-KUPA

1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Everton (angol)–Standard Liege (belga) 2–2 (Yakubu 23., Castillo 38., ill Mbokani 9., Yobo, 35., öngól)
Tottenham (angol)–Wisla Kraków (lengyel) 2–1 (Bentley 33., Bent 73., ill. Jirsak 35.)
FK Borac (szerb)–Ajax (holland) 1–4 (Milovanovic 50., ill. Sulejmani 11., Luis Suarez 35., Huntelaar 71., 86.)
Napoli (olasz)–Benfica (portugál) 3–2 (Vitale 18., Denis 19., Maggio 54., ill. Suazo 16., Luisao 59.)
Legfrissebb hírek

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2 perce

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
21 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
23 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
35 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
48 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
1 órája

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik