Győr: Zalaegerszegről jön a kispesti segítség az ETO-hoz

MTI MTIMTI MTI
2008.07.01. 23:47
Címkék
A bajnoki bronzérmes Győr a grúz FC Zestafonit kapta ellenfélül a labdarúgó UEFA-kupa-selejtezőjének első körében. Az európai szövetség nyoni sorsolásán kiderült, hogy a debreceniek idegenben játsszák az első mérkőzést, míg a győriek hazai környezetben. Az „odavágókat” július 16-án vagy 17-én, a második összecsapásokat egy héttel később, július 23-án vagy 24-én rendezik.
„Túl sok információnk még nincs a grúz együttesről, a télen egy antalyai tornán a Honvéd 1-0-ra legyőzte ezt a csapatot, ezért felveszem a kapcsolatot Supka Attilával, a kispestiek akkori edzőjével, hátha tud hasznos információval szolgálni.” „A grúz futballt mindig pörgős, hajtós játék jellemezte, épp ezért nem szabad lebecsülni az ellenfelet, de úgy érzem, eséllyel vesszük fel ellenük a harcot” – nyilatkozta az MTI-nek Egervári Sándor, a győriek vezetőedzője. Egervári azt is elárulta, hogy az együttes képviselői Nyonban egyeztetéseket kezdtek a grúzokkal annak érdekében, hogy a pályaválasztói jogot felcseréljék. Erre a győri stadion építési munkálatai miatt lenne szükség.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája