Stevens szerint a döntetlen nem rossz eredmény, de semmi sem dőlt el

2007.08.17. 10:32
Címkék
Huub Stevens, a Hamburger SV labdarúgócsapatának vezetőedzője jó eredménynek tartja a Budapest Honvéd elleni döntetlent, de messze nem elégedett csapatával. A HSV holland mestere szerint a németországi visszavágón a pörgősebb játék, és a hatékonyabb támadás befejezés lehet a siker kulcsa. A szakember elzárkózott a Rafael van der Vaartra irányuló kérdésektől.
NS-Németh Ferenc
NS-Németh Ferenc

”A kezdés után rögtön megragadtuk a kezdeményezést, nagy iramot diktálva játszottunk, de aztán – teljesen érthetetlenül - átadtuk a területet az ellenfélnek – értékelt Huub Stevens az UEFA-kupa találkozó lefújását követő sajtótájékoztatón. - A Honvéd innentől kezdve azt játszotta, amit az előzetes elemzések alapján számítani lehetett.”

Több kérdés is a csapatkapitány Rafael van der Vaart távollétére vonatkozott, de a HSV vezetőedzője kitért a válaszadás elől.

„Csak azokkal szeretnék foglalkozni, akik a pályán voltak. Volt kapitány a pályán, és a teljesítményével elégedett vagyok.”

A holland szakember elismerően szólt a piros-feketék játékáról, és kiemelte, hogy a továbbjutás kérdése nyitott, Németországban dől el a párharc.

”Gratulálok a Honvédnak, jól játszott az egész csapat. Az első felvonáson túl vagyunk, de semmi sem változott. Hamburgban derül csak ki, hogy ki kerül tovább. Ez a null-null nekünk jó eredmény, a visszavágón nagyobb tempóban kell futballoznunk, és nincs mese, be kell rúgni a helyzeteinket.”

Supka Attila a holland játékvezetői ténykedést nehezményezte, Stevens tréfálkozva reagált kollégája szavaira. Holott a hazaiak jogosan kérhetnek számon a sípmesteren egy tizenegyest és egy kiállítást.

”A holland játékvezetőről csak annyit, hogy a mérkőzés első sárga lapját, De Jong személyében egy holland játékos kapta. Ha legközelebb holland bíró vezeti a meccsünket, akkor nem játszatom a holland játékosokat, és én magam sem ülök le a kispadra” – jegyezte meg Stevens, mosollyal a szája szegletében.

UEFA-KUPA SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS


Helyszín: Szusza Ferenc-stadion
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Bjorn Kuipers (holland)
Asszisztensek: Wilco Lobbert, Berry Simons (hollandok)

BP. HONVÉD HAMBURG (NÉMET)
1 Tóth I. 1 Rost
2 Mogyorósi 20 Demel
5 Benjamin 10 Kompany
3 Szmiljanics 4 Reinhardt
23 Vincze Z. 3 Atouba
25 Magasföldi 14 Jarolim
79 Genito 8 De Jong
22 Bárányos 18 Castelen
7 Ivancsics 15 Trochowski
21 Hercegfalvi 11 Olic
18 Abraham 7 Zidan
Vezetőedző: Vezetőedző:
Supka Attila Huub Stevens

Csere: Zidan helyett Guerrero (66.), Magasföldi helyett Diego (70.), Olic helyett Ben-Hatira (77.), Hercegfalvi helyett Abass (77.), Abraham helyett Koós (85.),
Sárga lap: De Jong (31.), Genito (37.), Hercegfalvi (40.), Magasföldi (48.), Jarolim (62.), Vincze (76.), Trochowski (88.)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája