UEFA: holland játékvezetők a Bp. Honvéd Hamburg elleni meccsén

2007.08.10. 17:21
Címkék
Az UEFA döntése értelmében holland játékvezetői négyes működik közre a Bp. Honvéd-Hamburg UEFA-kupa-mérkőzésen. Az augusztus 16-i találkozón a Megyeri úton Bjorn Kuipers lesz a vezetőbíró. Segítői Wilco Lobbert és Berry Simons lesznek, tartalékként Pol van Boekel utazik. A játékvezetői négyes munkáját a svájci Francesco Bianchi ellenőrzi.
Az UEFA játékvezető-küldő bizottsága legutóbbi ülésén hat találkozóra jelölt ki magyar bírót. A jövő héten – kedden vagy szerdán – Kassai Viktor, Szpisják Zsolt, Vámos Tibor és Bede Ferenc működik majd közre valamelyik Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzésen. Ezután Szpisják Zsolt helyére Erős Gábor kerül, s ez a négyes vezeti majd augusztus 22-én a Finnország–Kazahsztán Eb-selejtezőt. A Valerenga (norvég)–FK Ekranas (litván) UEFA-kupa-mérkőzésen augusztus 30-án a Vad II István, Tompos Zoltán, Tóth Vencel, Szilasi Szabolcs kvartett dirigál, ugyanezen a napon a Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–NK Siroki Brijeg (bosnyák) találkozót pedig Szabó Zsolt, Kispál Róbert, Ring György és Solymosi Péter vezeti. A szeptember 7-i Grúzia–Kazahsztán U21-es Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen Sápi Csaba a vezetőbíró, segítői Hegyi Péter, Tompos Zoltán és Szabó Sándor. Jutott munka a női játékvezetőknek is: a Belgium–Wales női Eb-selejtezőn Kulcsár Katalin, Makkosné Petz Brigitta és Kulcsár Judit működik közre.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája