Vívó-vk: Szatmári nélkül lett negyedik férfi kardcsapatunk

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 18:37
Címkék
Szatmári András nélkül is bejutott az elődöntőbe, és végül a negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a madridi világkupaversenyen, mely az olimpiai kvalifikációs sorozat első csapat állomása volt.

A 2017-ben egyéni világbajnok Szatmári hetek óta combsérüléssel bajlódik, ugyan az egyéni versenyben elindult, ám elsősorban fájdalmai miatt nem jutott fel a főtáblára, majd – a magyar szövetség honlapja szerint – szombaton kiderült, hogy nem tudja vállalni a szereplést a csapatban.

A világranglista harmadik helyén álló együttes így az egyéniben ezüstérmes Szilágyi Áron, továbbá Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállításban vágott neki a napnak, melyet Japán fölényes legyőzésével (45:24) indított. A negyeddöntőben a németek vártak a magyarokra, akik kiválóan vívtak, és könnyed, 45:33-as sikerrel jutottak be a legjobb négy közé.

A folytatásban az olasz válogatott volt az ellenfél, a két csapat meccse a szokásokhoz híven kiélezett küzdelmet és ezúttal olasz sikert (41:45) hozott. A bronzmeccsen szintén nem sikerült a győzelem, a ranglistavezető Dél-Korea hét tussal jobbnak bizonyult Szilágyiéknál.

A női kardozók Tuniszban léptek pástra, számukra is fontos lett volna a jó olimpiai kvalifikációs rajt, ám ez elmaradt. A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Várhelyi Kata összeállítású négyes visszafogott teljesítményt nyújtott, Üzbegisztán legyőzését követően a 16 között Japántól kapott ki 45:37-re, majd az alsóházban Venezuelától 45:30-ra. Az ezt követő két győzelem pedig már csak a 13. helyhez volt elég.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik