Vívás: Szász-Kovács Emese nem bánta meg, hogy újrakezdte

Vágólapra másolva!
2021.04.10. 09:34
null
Az olimpiai bajnok Szász Emese továbbra sem hanyagolja majd el a mozgást, és Kun Annával is lejár edzeni (Fotó: Illyés Tibor/MTI)
Noha nem lesz ott Tokióban, nem bánta meg, hogy újrakezdte a vívást Szász-Kovács Emese, a Vasas olimpiai bajnoka, akit az elmúlt húsz hónap még inkább megerősített.

 

– Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy nem ön indulhat az utolsó olimpiai kvótaszerzési lehetőséget jelentő, két hét múlva rendezendő európai pótkvalifikációs viadalon?
– A szövetség elnökségének csütörtök esti döntése nem ért váratlanul, miután a zónakvalifikációs versenyen induló vívó személyére a szakági vezetőedző tesz előzetesen javaslatot, Kovács Iván pedig a kazanyi világkupaverseny után összehívta valamennyi érintettet, és elmondta, Kun Annát fogja jelölni – válaszolta a riói olimpia egyéni párbajtőrbajnoka, Szász-Kovács Emese. – Néhány napig átadtam magam az érzéseknek, nyilvánvalóan el voltam keseredve, miként a családom és az edzőm, Peterdi András is, amiért nem tudjuk megméretni magunkat, de aztán inkább arra gondoltam, ami az életemet meghatározza: kétgyermekes anyukaként és olimpiai bajnokként nekem már soha többé nem lesz okom hasonlók miatt szomorkodni. A döntés pedig előbb-utóbb leülepszik.

– Elfogadta?
– Egyfelől nemigen lehet mást tenni, és nem is vagyok olyan típus, aki elkezdi ütni az asztalt, másfelől Anna jól vívott idén, remélem, sikerül a formáját a madridi versenyre is átmenteni. Egyébként is azt tanította nekem a mesterem, Kulcsár Győző, hogy bármilyen legyen is egy döntés, emelt fővel kell fogadni.

– Miután ikrei 2019-es születése után tavaly márciusban visszatért, többször hangsúlyozta: szeretné, hogy legyen értelme, ha már a családtól veszi el az időt, és nem rejtette véka alá, a cél a tokiói kvalifikáció. Így is megérte újrakezdeni?
– Örülök, hogy belevágtam, és nap mint nap megdolgoztam azért, hogy megkaphassam a lehetőséget. Nem kaptam meg, de semmit sem bánok. Nem érzem kudarctörténetnek az újrakezdést, sőt, az elmúlt húsz hónapban a határaimat olyan módon tudtam feszegetni és tágítani, mint soha azelőtt, és ez megerősített.

– Korábban azt is elárulta, kicsit tart attól, miként viseli majd, illetőleg hogyan bírják a gyermekei, ha hosszabb időre el kell utaznia. Az első teszt a kazanyi világkupa-viadal volt. Jól vették az akadályt?
– Az Oroszországban töltött nyolc nap volt az elmúlt időszak legnehezebb része. Ezért is kell alaposan elgondolkodni a jövőn – nem lenne könnyű, ha még jó ideig arra kellene berendezkednünk, hogy időben ennyire elnyújtják a versenyeket. De bízom benne, hogy az átoltottsággal javulni fog a helyzet, és lassan visszatérhet a megszokott kerékvágásba az életünk.

– A vívó- és konditermet most egy ideig kerülni fogja?
– Biztosan nem fogom teljesen elhanyagolni a mozgást, emellett Annával is eljárok vívni.

– Nemes gesztus, hogy segít felkészülni riválisának a pótkvalifikációs viadalra, amelyről első kézből vannak tapasztalatai, hiszen a 2012-es játékokra a zónaversenyről jutott ki. Különleges lélektana van egy-egy ilyen direkt kvótaszerző megméretésnek?
– Nagyon nehéz verseny. Épp a napokban elevenítettük fel a kvótaszerzésemet a pozsonyi helyszínen átélő Imre Gézával a 2012-es viadalt, s egyetértettünk abban, hogy nincs rosszabb hangulatú megméretés a pótkvalifikációs versenynél. Ráadásul most még nehezebb a helyzet, mint kilenc éve, akkor fegyvernemenként mindkét döntős vívó kvótához jutott, ezúttal csak a győztes kap indulói jogosultságot. Mentálisan nagyon fel kell készülni, hogy ne vigye el a koncentrációt a vívásról a tét. Anna ebben a szezonban megtanult versenyt nyerni, bízzunk benne, hogy Madridban is sikerül neki.

– És önnek mi adhat motivációt a szezon folytatásához? Elég ösztönzőerő a júniusi Európa-bajnoki szereplés?
– Egy Európa-bajnokságra is külön fel kell készülni; ha úgy határozok, belevágok, újra hosszabb időt kell távol töltenem a családomtól. Egyelőre gondolkodom, majd akkor döntök, ha egyértelműen tudok igent vagy nemet mondani a folytatásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik