Vívás: Az álmomat egyetlen pillanatra sem adtam fel – Mohamed Aida

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 19:17
null
Mohamed Aida a hetedik olimpiájára készül (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Hét olimpiai szerepléssel magyar sporttörténelmet írhat Tokióban Mohamed Aida – a 45 éves tőrvívót lelkesíti a kivételes lehetőség, rutinjával segítené a csapatot.

– Tavaly februárban kívülállóként nézte végig, ahogyan a női tőrcsapat Kazanyban kivívja az olimpiai részvétel jogát. Mennyi esélyt adott magának akkor a tokiói szereplésre?
– Nem gondolkoztam ilyesmin, nem számolgattam, nem latolgattam az esélyeket, csak tettem a dolgom. A szemem előtt csak a soron következő versenyek lebegtek – felelte Mohamed Aida, az UTE 45 éves világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, hat olimpiát megjáró tőrvívója. – A Covid-járvánnyal senki sem számolt, nem tudhattuk, hogy a kazanyi világkupaverseny után leáll az élet, és minden bizonytalanná válik. Noha ezután a sorra törölt nemzetközi versenyeken már nem bizonyíthattam, igyekeztem optimista maradni, az álmomat, hogy a hetedik olimpiámon is vívhassak, egyetlen pillanatra sem adtam fel.

Udvarhelyi Gábor: A legerősebb csapat induljon!
Az olimpián versenyző válogatottak összeállításáról a Magyar Vívószövetség elnöksége a szakmai érveket ütköztető hosszas megbeszélés után kedd késő este határozott. A csapatkvótát kiharcoló fegyvernemekben a válogatási elvek alapján a hazai ranglista első helyezettje automatikus induló. A többiek részvételéről a vezetőedző és a szövetségi kapitány javaslata, a szakmai bizottság véleményezése alapján az elnökség határoz.
Női tőrben az utóbbi időszakban együtt vívó és a kvótát biztosító kvartettből Kreiss Fanni (UTE), Pásztor Flóra (Törekvés) és Kondricz Kata (BHSE) az egyéni és a csapatküzdelmekben is pástra lép, Lupkovics Dóra (BHSE) csak tartalékként utazik Tokióba; a csapatversenyre negyedik vívóként Mohamed Aidát jelölték.
„A női tőrcsapatra vonatkozóan Feczer Viktor vezetőedző javaslatát nem fogadtam el, a szakmai szempontokat szem előtt tartva módosítást terjesztettem elő, amelyet végül az elnökség jóváhagyott – mondta a döntés hátteréről Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány. – A javaslatom megfogalmazásánál figyelembe vettem a hazai ranglistát, amely megmutatja az erőviszonyokat. A hazai sorrend és a világranglistás helyezések is alátámasztják a szakmai véleményemet, hogy Mohamed Aida jobb vívó, mint a küldöttségbe végül tartalék versenyzőként jelölt Lupkovics Dóra. A csapatversenyhez szükség van tapasztalatra – ezt a szempontot ugyancsak figyelembe vettem –, márpedig Aidának világversenyek sora van a háta mögött, kellenek ugyanakkor a fiatalság erényei is. Tiszta lelkiismerettel tettem meg a javaslatomat, amelyben csakis az vezérelt, hogy a legerősebb magyar csapat induljon Tokióban.”

– A Nemzeti Sportnak adott első nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagyon szeretett volna az egyéni versenyeken is pástra lépni, de ha előzetesen azt mondják önnek, csak a csapatban nevezik, aláírja.
– Felfokozott lelkiállapotban vártam a döntést, és amikor meghallottam, olyasmit éreztem, mint amikor nagyon jó vívással ezüstérmes lesz az ember. Először van benne egy kis csalódottság, de alszik rá egyet, és másnap átgondolja, milyen jelentős eredményt ért el. Gyorsan átértékeltem magamban a történteket – a rengeteg gratuláció és biztató üzenet is segített ebben –, hiszen a kedvezőtlen döntés is benne volt a pakliban. Úgy gondolom, én ennek csak örülhetek.

– Foglalkoztatja, hogy egyedüli magyarként a hetedik olimpiáján versenyezhet, és ezáltal sporttörténelmet írhat Tokióban?
– Leírhatatlan érzés belegondolni, és mindenki, aki felhív, emlékeztet is a kivételes lehetőségre. Motivál és lelkesít is a gondolat, hogy véghez vihetem ezt a nagy tettet!

– Hasonló szerepkörben, a csapat negyedik tagjaként, még sosem készült olimpiára. Ezúttal máshogyan kell készülnie?
– Át kell gondolom, mivel jár az új szerepkör, amelyben egyetlen világversenyen sem voltam még soha, és szeretnék is tudatosan készülni rá. Ami biztosan nem változik: úgy fogom végigcsinálni a felkészülést, hogy ha szükség lesz rám, a tudásom legjavát tudjam nyújtani a páston. A napi edzésmunkában legfeljebb annyi különbség lesz, hogy nem a tizenöt találatra menő asszókon, hanem az öttusosokon lesz a hangsúly.

– Húszévesen, 1996-ban versenyzett először ötkarikás játékokon. Sokat változott azóta a tőrvívás?
– Nagyon sokat. A mai tőrvívás sokkal atletikusabb, dinamikusabb – az első olimpiám idején a kiegészítő tréningek nem kaptak nagy hangsúlyt, olyannyira, hogy jellemzően nem is voltak különválasztva a vívóedzésektől. Mára sokkal specializáltabb lett a felkészülés, amely során erőt, gyorsaságot és állóképességet fejlesztünk.

– És mennyiben más a mai Mohamed Aida, mint az atlantai olimpián vívó? Mi jelentheti azt a pluszt, amelyet hat olimpia tapasztalatával hozzáadhat a magyar csapat teljesítményéhez?
– Az évek alatt megfontoltabb lettem, ami néha előnyös, máskor inkább hátrány. Több lett a rutinom is, az elszántságom viszont nem változott. Bízom benne, lesz olyan szituáció a tokiói olimpián, amelyben hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez.

Döntöttek a kardozókról is
A Magyar Vívószövetség elnöksége kedden a férfi és női kardozókról is döntést hozott, ennek értelmében Szilágyi Áron (Vasas SC), Szatmári András (MTK) és Gémesi Csanád (GEAC), valamint Márton Anna (BVSC-Zugló), Pusztai Liza (BVSC-Zugló) és Katona Renáta (Vasas SC) léphet pástra az egyéni küzdelmekben, míg a csapatversenyeken bevethető lesz Decsi Tamás (KVSE), illetve Battai Sugár Katinka (DSC-Interfencing).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik