MTI 2016.06.25 16:34 Frissítve: 2016.06.25 21:04

Vívás: a negyedik helyen végzett a női párbajtőrcsapat

A negyedik helyen végzett a magyar női párbajtőrcsapat a lengyelországi vívó Európa-bajnokságon, Torunban. Csakúgy, mint a férfi kardcsapat.

A Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Kun Anna összeállítású együttes fölényes győzelemmel kezdett a németek ellen, majd a negyeddöntőben, már sokkal szorosabb mérkőzésen egyetlen tussal verte meg az oroszokat. Az első három asszó után még az ellenfél vezetett, onnantól viszont már a mieinknél volt az előny.

Az elődöntőben sokáig egyik csapat sem tudott ellépni, a kilencedik párharcra azonban az észtek kerültek kedvezőbb helyzetbe azzal, hogy 28:25-re vezettek. Szász megpróbált felzárkózni Irina Embrichhel szemben, de nem volt könnyű dolga, és nem is sikerült neki a fordítás a tapasztalt és türelmes ellenféllel szemben.

A bronzéremért a románokkal kellett vívni. A taktikai csatát hozó mérkőzésen kevés találat esett az első nyolc párban, Szász és Simona Gherman 16:15-ös román vezetésnél kezdte meg a kilencedik asszót. Bő egy perc „tapogatózás” után a román vívó adott két találatot, innentől kezdve Szász „futott az eredmény után”.

Próbált támadni, de Gherman rendre pontosabb volt, így fokozatosan nőtt a különbség.

A magyar csapat ezzel negyedikként fejezte be szereplését a 15 válogatottat felvonultató mezőnyben.

Női párbajtőrben nem lesz magyar csapat az olimpián, egyéniben pedig Szász Emese léphet majd pástra Rióban.

VÍVÁS, EURÓPA-BAJNOKSÁG, TORUN
NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPATVERSENY
A 16 között:

Magyarország–Németország 45:25
Negyeddöntő:
Románia–Lengyelország 45:26
Franciaország–Ukrajna 36:30
Észország–Olaszország 45:30
Magyarország–Oroszország 27:26
Elődöntő:
Franciaország–Románia 41:36
Észtország–Magyarország 39:30
A 3. helyért:
Románia–Magyarország 27:19
Döntő:
Észtország–Franciaország 33:28
A végeredmény: 1. Észtország, 2. Franciaország, 3. Románia, 4. Magyarország (Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Kun Anna)

 ÉREMTÁBLÁZAT
ORSZÁG   
ARANY          
EZÜST           
BRONZ   
Oroszország      
6 13
Franciaország24
3
Olaszország141
Románia
112
Németország 
12
Észtország
1
Magyarország11
Svájc1
Ukrajna
4
Lengyelország
1
Nagy-Britannia
1

 

2021.07.28 10:22:53

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

A szellemi diákolimpián és a Futballtudor című versenyen is győztek a végzős gimnazisták.

2021.07.28 11:13:32

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

A félig magyar Dominik Leins Futball és forradalom című munkája első helyezést ért.

2021.07.27 15:15:56

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Remek időtöltés megidézni a legendás győzelmek felejthetetlen pillanatait. (x)

2021.07.24 10:59:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Az MTVA vezérigazgatója ígéri, a magyar olimpiai aranyak garantáltan képernyőn lesznek.

2021.07.23 13:33:23

Egyéb egyéni KREBS ANDRÁS

Magyarország legelegánsabb szabadtéri rendezvénye idén is óriási közönségsikert aratott.