Vívás: a hét végén rajtol a világkupaidény – az olimpiáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 16:12
A hét végén három versennyel megkezdődik a vívók 2018–2019-es világkupaidénye, amelynek tavaszi állomásai már az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartoznak.

A hazai szövetség internetes oldalának előzetese emlékeztet rá, hogy a versenynaptár kisebb átalakítása nyomán a korábbi hárommal szemben szakáganként csak egy vk-fordulót rendeznek az év utolsó szakaszában, így januártól sűrűsödik be a program. A novemberi rajt három részletben zajlik, és a legforgalmasabb éppen a mostani, nyitó hétvége lesz, melyen a női kardozók Orléans-ban, a női párbajtőrözők Tallinnban, a férfi tőrözők pedig Bonnban küzdenek meg.

Mestere, Kulcsár Győző halála miatt egyelőre nem versenyez a riói olimpián aranyérmes párbajtőröző Szász-Kovács Emese.

„Ami biztos, továbbra is készül, egyelőre elsősorban fizikai edzésekkel. Ebben az esztendőben nemzetközi páston nem látjuk klasszisunkat, a decemberi országos bajnokságon viszont bizonyosan ott lesz. Aztán hogy civilben vagy vívóruhában, az majd kiderül...” – olvasható a hunfencing.hu oldalon.

Márciusban női és férfi párbajtőr Grand Prix-t, illetve férfi kard világkupát rendeznek Budapesten. Az idény fontos állomása lesz a júniusi düsseldorfi Európa-bajnokság és a júliusi budapesti világbajnokság. Mindkettő az olimpiai kvalifikációs időszakra esik, így nagyban befolyásolja majd a tokiói részvételt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik