Versenysport: a footgolf, a padel és a cheerleading is az NVESZ-ben

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 18:21
null
A footgolf is versenysport lett (Fotó: Török Attila, archív)
A footgolf, a padel és a cheerleading hazai sportági szövetségét is felvette tagszervezetei közé a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ), amely kedden tartotta idei közgyűlését.

A megjelentek egyhangúlag szavazták meg a Magyar Padelszövetség, a Magyar Footgolfszövetség és a Magyar Cheerszövetség felvételét, velük 61-re bővült a tagok száma az NVESZ tájékoztatása szerint.

Posztumusz Életmű-díjban részesült a közelmúltban elhunyt két sportvezető, Tóth László NVESZ elnökségi tag, valamint Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő-szövetség elnöke.

„Mindketten életük utolsó pillanatáig a sportért, sportágukért tevékenykedtek. Értékes embereket veszítettünk a halálukkal” – emlékezett az elhunytakra Mészáros János, a nem olimpiai sportágakat összefogó szervezet elnöke, akitől az elismerést Tóth László felesége és fia, illetve Rónaszéki András két fia vette át.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az elnökség 2020-as beszámolóját, a könyvvizsgálói jelentést, a felügyelő bizottság beszámolóját, az egyszerűsített éves beszámolót és közhasznúsági mellékletet, valamint az NVESZ 2021-es költségvetését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik