Tokió 2020: várhatóan nem lesznek nézők az olimpiai váltófutás rajtjánál

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 10:14
Várhatóan nézők nélkül veszi kezdetét március 25-én az olimpiai váltófutás Fukusimában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A Jomiuri című japán napilap értesülései szerint bár a lángváltó startjánál nem lehetnek majd érdeklődők – noha eredetileg 3000 ember részvételével zajlott volna a ceremónia –, a tervek szerint a későbbiekben engedélyezik a nézőknek, hogy élőben, az utak mellől vegyék szemügyre az ötkarikás játékok egyik legfontosabb jelképét – írja az MTI.

„A nagy rajt és a váltófutás pontos részleteinek kidolgozása még folyamatban van” – mondta a szervezőbizottság szóvivője.

A játékok szervezői február végén azt kérték, hogy az érdeklődők lehetőleg online kövessék nyomon az olimpiai láng útját, de aki mégis a helyszínen akarja látni, az viseljen maszkot és tartózkodjon a kiabálástól és ujjongástól, hogy ezzel is gátolják a koronavírus terjedését.

A 121 napos váltófutás Fukusimában rajtol, ahol Japán történetének legnagyobb nukleáris balesete történt tíz évvel ezelőtt. Nagyjából tízezer ember viszi majd az olimpia szimbólumának számító lángot, amely bejárja a távol-keleti ország mind a 47 prefektúráját, mielőtt július 23-án megérkezik a tokiói megnyitó ünnepségre.

A szervezők ugyanakkor fenntartják a jogot arra, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a váltófutás bizonyos szakaszait menet közben töröljék, illetve zárt körűvé tegyék, hogy azon csak a lánggal futók vehessenek részt – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik