Tokió 2020: „Bizonytalan a külföldi szurkolók részvétele”

MTI/T. M.MTI/T. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 09:13
null
Nem biztos, hogy lehetnek külföldi szurkolók 2021 nyarán Tokióban (Fotó: AFP)
Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Bizottság elnöke bízik benne, hogy jövő nyáron megtartható lesz a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia, ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a versenyeket külföldi szurkolók nélkül rendezik meg.

Hörmann stuttgarti lapoknak úgy nyilatkozott, hogy a sportolókat, segítőiket és az újságírókat jól el lehet különíteni, és biztonságosan Japánba utaztatni, ám a külföldi szurkolókra ez a módszer nem alkalmazható.

Kiemelte, hogy nagy a jegyek iránti kereslet a helyszínen, és ahogy a világjárvány lehetővé teszi, megfelelő módon lehet beengedni nézőket. De elképzelhető, ennek az lesz az ára, hogy külföldi szurkolók nem lehetnek jelen.

A német sportvezető hangsúlyozta, hogy minden kérdőjel ellenére magabiztos a tokiói olimpia megrendezésével kapcsolatban, és ugyanez az álláspontja a 2022-es pekingi téli játékokkal kapcsolatban is, amelyre bő fél évvel a nyári után kerül sor.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke két hete még azt közölte, a tokiói szervezők arra számítanak, hogy koronavírus-járvány ellenére külföldi szurkolókat is fogadnak majd.

„Természetesen azon dolgozunk, hogy külföldi nézők is legyenek Tokióban” – mondta. Hozzátette, egyelőre nem lehet megmondani, megtelhetnek-e a versenyhelyszínek lelátói, vagy szükség lesz korlátozásokra, de a japán sportligák közelmúltbeli újrakezdése nagyon biztató, mert szinte minden mérkőzésen szépszámú nézősereg gyűlt össze.

Legfrissebb hírek

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2025.12.25. 17:41

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik