Tokió 2020: a szervezőbizottság igazgatója szerint a jövő nyári rendezés is kétséges

Vágólapra másolva!
2020.04.10. 17:32
null
Muto Tosiro egyelőre óvatos (Fotó: AFP)
Muto Tosiro, a 2020-as tokiói nyári játékok szervezőbizottságának igazgatója azután tartott sajtótájékoztatót, hogy az országban újabb rendkívüli intézkedéseket hoztak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. A japán sportvezető kijelentette, bár minden erejükkel azon dolgoznak, hogy az egyéves halasztás elég legyen és 2021 júliusában megkezdődhessen az olimpia, ezt biztosan senki sem jelentheti ki egyelőre.

 

„Nem hiszem, hogy bárki egyértelműen kijelenthetné, jövő nyárra teljesen úrrá leszünk a kialakult helyzeten vagy sem – kezdte a tokiói szervezőbizottság igazgatója, Muto Tosiro.Egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy egyértelmű választ adjon arra, biztosan lesz-e olimpia 2021 júliusában.”

Az AP által szemlézett sajtótájékoztató apropóját az a hír adta, hogy Japánban a hét elején újabb rendkívüli intézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvány terjedésének csillapítására. Az országból az elmúlt két hétben – mióta a halasztásról szóló hivatalos döntés is megszületett – egyre aggasztóbb statisztikai adatok érkeznek. Mint a cikk megjegyzi: a koronavírus különösen nagy rizikót jelenthet a világ legidősebb átlagéletkorú népességével rendelkező Japán számára. Kérdés, ilyen körülmények között egyáltalán fel lehet-e készülni megfelelően a játékokra mint házigazda...

„Az egyéves halasztásról született döntés. Jelenleg minden, amit tehetünk, hogy keményen dolgozunk azért, hogy megfelelően felkészüljünk 2021-re. Eközben pedig őszintén reméljük, hogy az emberiség képes lesz legyőzni a koronavírus-válságot jövő nyárig.”

A hét elején az olimpiai láng fukusimai kiállítását is megszakították. A szervezőbizottság úgy tervezte, hogy az érdeklődők április végéig megtekinthetik az ötkarikás esemény egyik jelképét, amelyet a fukusimai labdarúgóbázison állítottak ki egy héttel ezelőtt. Eddig a 2011-es nukleáris katasztrófa idején egészségügyi központként működő létesítménybe korlátozottan engedték be a látogatókat délelőtt 9 és délután 4 óra között, és mindenkinek kötelező volt a maszk, valamint a kesztyű viselete.

„Miután a kiállítást törölték, a fáklya jelenleg a szervezőbizottság felügyelete alatt van. Nyilvánvaló, szeretnénk újra kiállítani majd valahol. Azonban jelenleg több részletet nem mondhatok” – reagált szűkszavúan Muto.

Mutót arról is kérdezték, készültek-e alternatív tervek arra az esetre, ha jövő nyárig nem rendeződne az egészségügyi válsághelyzet.

„Egyelőre nem gondolkodunk alternatívákban, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy lehetséges legyen a jövő évi rendezés. Az emberiségnek össze kell fognia, a technológiánknak és a bölcsességünknek köszönhetően kemény munkával elkészülhetnek a szükséges fejlesztések, oltások és gyógyszerek ahhoz, hogy lezárhassuk ezt a válságot” – tekintett előre az AP által idézett interjúban a japán sportvezető.

Muto Tosiro újságírói kérdésre elárulta, jó néhány biztosíték szerepel az olimpiai szerződésben, az egyelőre viszont nem világos, hogy a halasztás jelentette pluszköltségek fedezetére ezen biztosítások lehívhatóak-e, vagy másként kell megoldani a játékok költségvetését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik