Vívás: Szász-Kovács visszatér és még az olimpiai pótkvalifikációra is odaérhet

– Pástra lépése a hétvégi Grand Prix-n azt jelzi: tartja magát a korábbi tervhez, és megcélozza Tokiót?
– Az olimpia távlati cél, egyelőre az a terv, hogy kiderüljön, hogy érzem magam a páston, miként tudom a korábban megszerzett versenyrutint kamatoztatni, és kihozni magamból a maximumot – válaszolta az olimpiai bajnok párbajtőröző, Szász-Kovács Emese, aki ikergyermekei tavaly augusztusi születése után először versenyez. – Nem lesz könnyű, hiszen csoportkört ezer éve, a 2012-es olimpia óta nem vívtam – az Európa-bajnokságokon és a hazai válogatókon kívül –, mindössze két olyan versenyem volt, amelyen ötös asszókat kellett vívnom. De nagyon várom a hétvégét, szeretem a kihívást adó feladatokat.

– Ezek szerint nem konkrét eredményt, inkább érzéseket vár a viadaltól?
– A 2018-as vuhszi világbajnokság óta nem versenyeztem, ennyi kihagyás után felelőtlenség lenne bármiféle eredményt célként kitűzni. Szeretném folyamatosan előhívni a régi érzéseket, mert azokra lehet építeni. Meglátjuk, mutatok-e a következő időszakban olyan fejlődést, amely alapján engem jelöl a szövetség az európai pótkvalifikációs versenyre, amelynek győztese kvótát szerez az olimpiára.

– Mindig biztos volt abban, hogy visszatér?
– Egyáltalán nem. Az ikerterhesség és a két baba körüli teendők miatt nem vehettem biztosra a folytatást; megküzdöttem nehézségekkel, a pluszkilók leadásával, és bevallom, sokáig úgy éreztem, nem is hiányzik a vívás. A mozgásra ellenben kezdettől fogva nagyon vágytam, a szülés után hat-hét héttel már elkezdtem a fizikai edzéseket, de ekkor még nem foglalkoztatott a visszatérés. November elsején döntöttük el a családdal egyetértésben, hogy a folytatásban már úgy készülök, hogy decemberben elkezdhessünk iskolázni Peterdi Andrással – ekkor már hiányzott a vívás, és úgy gondoltam, vétek lenne nem kipróbálni, mire vagyok képes a szülés után. Január közepétől pedig újra beálltam asszózni.

–Mestere, Kulcsár Győző halála után ugyan néhány hónappal bejelentették, hogy a folytatásban sporttársa, Peterdi András irányítja az edzéseit, de a munkát a babavárás miatt már nem tudták elkezdeni. Most könnyen felvették a fonalat?
– Nagyon könnyen! A kondiedzőm, Preiszler Gábor egyszer végignézte az iskolázásunkat, és megjegyezte: noha nem szakmabeli, neki úgy tűnik, mintha ezt mi ezer éve együtt művelnénk. Andris hihetetlenül lelkes, élvezem a közös munkát.

– Mi az, ami csuklóból visszajött, és mivel kellett leginkább küzdenie?
– Érdekes helyzet ez: a kihagyás után az ember mindent ugyanúgy akar csinálni elejétől fogva, ahogyan az emlékeiben él, a test persze nem mindig a megszokott módon reagál. Először lábbal volt nehéz, miközben a kezem nagyon akart előremenni, aztán amikor a lábam felgyorsult, néha a kéz maradt le. Szép lassan újra össze kellett rakni a mozgást. Most már hellyel-közzel minden a helyén van, meglátjuk, ezt hogyan tudom átvinni éles küzdelemben a pástra.

– A korábban megszokott edzésprogramját, napi ritmusát meg tudta tartani?
– Annyiban borult a bevett program, hogy a napi két edzést nem vezettük vissza. Noha nem adom alább sem a vívómunka, sem a fizikai edzés mennyiségét, igyekszünk úgy kivitelezni, hogy ne kelljen naponta kétszer eljönni a családtól. Reggel nyolckor már a teremben vagyok, és egy iskolázás után egy kondiedzés még rendre belefér. A második edzést most a gyerekekkel foglalkozás jelenti, ami ugyancsak elég megterhelő fizikailag.

– Mennyire nehéz kordában tartania a figyelmét, és megállnia, hogy edzés közben ne azon agyaljon, mi lehet otthon?
– Az asszó közben nem jut eszembe ilyesmi, és amikor az edzés szabad perceiben elkalandoznék, megnyugtat a tudat, hogy a gyermekeim jó kezekben vannak. Nem viseli meg őket, ha eljövök tőlük, néha szinte azt érzem, küldenének már edzeni, hogy kicsit mással is legyenek...