Öttusa: Marosi Ádám és a csapat is világbajnok Kairóban!

L. Á.L. Á.
2021.06.13. 19:32
null
Marosi Ádám (Fotó: Nemzeti Sport – archív)
Aranyérmes lett Marosi Ádám és a férficsapat a kairói öttusa-világbajnokságon. Olimpiai bronzérmesünk kimagaslóan szerepelt a férfi döntőben, a szombati körvívást 26 tussal a második helyen zárta, úszásban a 11. legjobb időt teljesítette, s így összetettben átvette a vezetést, a lovaspályán hibátlan produkciót nyújtott, míg a laser runban sikerült megtartania vezető pozícióját.

 

A 36 esztendős versenyzőnk, aki legutóbb 2009-ben volt egyéni világbajnok, ezzel a szerepléssel ötkarikás kvótát is szerzett, így Tokióban pályafutása harmadik olimpiájára készülődhet.

„A döntő már szombaton elkezdődött egy briliáns vívással, ami életem legjobb eredményét hozta – értékelt boldogan Marosi Ádám. – Szárnyaltam, végig flow-ban voltam, szinte minden sikerült. A finálé legnehezebb pillanata az elmúlt 24 óra volt, mert folyamatosan a dobogóról és az aranyéremről álmodoztam. A lovaglást nagyon élveztem ezen a napon, de a laser run életem legkeményebb versenye lett, mert az első helyen menni és lőni nagyon nehéz feladat. Boldog vagyok és nagyon köszönöm az edzőimnek, a klubomnak, a családomnak, a barátaimnak ezt a sikert. Nem tudom, hogy ebben a sportágban ki a legidősebb világbajnok, de lehet, hogy mától én vagyok.”

„Tizenkét év után sikerült megismételni azt a tettet, hogy egyéniben és csapatban is a magyaroké lett az arany. Ez felemelő érzés, és úgy hiszem, ez mindenkinek megmutatta, hogy az a munka, amit pár évvel ezelőtt elkezdtünk, végre kezd beérni” – tette hozzá Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya.

VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
Férfiak
Világbajnok: Marosi Ádám (Magyarország) 1435 pont
(vívás: 26/256, úszás: 2:04.36/302, lovaglás: 300, laser run: 12:03.50/577, egyesület: BHSE, edző: Serfőző Sándor, Halla Péter, Balaska Zsolt, Tesánszki Mihály, Godó Tibor)
2. Alekszander Lifanov (Oroszország) 1426
3. Ahmed Elgendy (Egyiptom) 1417
...
9. Demeter Bence (Magyarország) 1401 (22/232+1, 2:03.14/304, 259, 11:35.20/605)
...
25. Bereczki Richárd (Magyarország) 1349 (11/166, 2:05.79/299, 299, 12:02.80/578)
...
34. Kardos Bence (Magyarország) 1284 (5/130, 2:04.65/301, 299, 12:26.20/554)

Csapat
Világbajnok: Magyarország (Marosi Ádám, Demeter Bence, Bereczki Richárd) 4185 pont
2. Németország 4183
3. Egyiptom 4171

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
3 órája

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik