Olimpia: rendkívüli ülés júniusban a kettős helyszínkijelölésről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 13:24
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a június 9-i rendkívüli ülésén hallgatja meg annak a munkabizottságnak a jelentését, amely a 2024-es és a 2028-as nyári játékok egyszerre történő odaítélésének lehetőségét vizsgálja meg.

A munkacsoportot – melynek a NOB négy alelnöke, a spanyol Juan Antonio Samaranch Junior, az ausztrál John Coates, a török Ugur Erdener és a kínai Jü Cej-csing a tagja – márciusban hozták létre, s az együttes odaítélés mellett arról is állást kell foglalnia, hogy milyen lépésekkel lehetne erősíteni a 2026-os téli játékok pályázati folyamatát.

A NOB a szeptember 13. és 17. között esedékes 130. kongresszusán dönti el, hogy Párizs és Los Angeles közül melyiké legyen a 2024-es nyári játékok rendezési joga. Az ötkarikás testület ugyanakkor egy ideje azt fontolgatja, hogy a vesztes megkapja a négy évvel későbbi olimpiát. A szándék hátterében az áll, hogy az érdeklődők, illetve jelentkezők közül Boston, Hamburg, Róma és Budapest menet közben visszalépett, és általában is megfigyelhető, hogy – elsősorban a komoly költségek miatt – megcsappant az érdeklődés a rendezés iránt.

A végrehajtó bizottság lausanne-i rendkívüli ülésének időpontját úgy jelölték ki, hogy – egy hónappal később – legyen lehetősége a NOB-tagságnak is állást foglalni.

Ha a kettős odaítélés zöld jelzést kapna, egybehangzó források szerint a NOB-tagok Limában úgy szavaznának, hogy egyetlen fordulóban megjelölnék melyik várost szeretnék 2024-ben és melyiket 2028-ban házigazdának.

A NOB ugyanakkor egyelőre „puszta spekulációnak” minősítette ezt a forgatókönyvet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik