Lovassport: Hölle Martin sikere jó előjel a vb előtt

Vágólapra másolva!
2022.10.04. 16:11
null
Hölle Martin már a vb-re hangol (Fotó: Facebook)
Hétvégén Hölle Martin nyerte a kettes fogathajtók idei legrangosabb versenyét, sikerét pedig jó előjelnek tekinti a jövő évi világbajnokság előtt – írja az MTI.

 

„Felkészülési verseny is volt egyben, hiszen már a 2023-as világbajnokságra hangolok, amire folyamatban van a fogatépítés is, Lipicán éppen ezért indultam Juventussal” – fogalmazott az elmúlt három vb-n egyéniben és csapatban is aranyérmes 25 éves hajtó, aki elárulta, lovai felkészítése Hollandiában folyik, most azonban néhány hónap itthoni téli felkészülés következik nekik.

A szlovéniai Lipicán rendezett Duna-Alpesi-kupán 15 ország 32 versenyzője indult. Hölle a lovak együttes munkájáról és a jármódok szabályosságáról számot adó díjhajtásban tapasztalt lova, Eppie mellett Juventust állította a fogatba, és így is élre állt 38,86 hibapontos teljesítményével. Vezető pozícióját pedig a maraton-, majd az akadályhajtásban is megőrizte.

A csapatversenyben a magyarok két együttessel indultak: a Dani Marcell, Hölle Martin és Tóth Andrea hármas második, míg a Farkas József, Farkas László, Penzer László trió harmadik lett.

A következő kettesfogathajtó-világbajnokságot jövő ősszel a franciaországi Haras du Pinben rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik