Gyors- és villámsakk-vb: Rapport összecsaphat Carlsennel

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.25. 19:54
null
Rapport is indul Varsóban (Fotó: Facebook/NorwayChess)
Vasárnaptól csütörtökig rendezik meg a férfi és női gyorssakk- és villámsakk-világbajnokságot Varsóban, ahol négy magyar versenyző is asztalhoz ül.

 

Az évzáró világversenyen a sportági elit számos képviselője indul, és harcba száll az összesen egymillió dolláros pénzdíjért – derült ki a nemzetközi szövetség (FIDE) honlapjának előzeteséből.

Gyorssakkban 15 perc alapjáték-idejű partikban mérik össze tudásukat a résztvevők, akiknél a győztes a férfiaknál 60, a nőknél 40 ezer dollárra számíthat. Az ezüstérmesek honoráriuma 50, illetve 30, a harmadikaké pedig 40, illetve 20 ezer dollár. Az erősebb nemnél az összdíjazás 350 ezer dollár, a hölgyeknél pedig 150 ezret osztanak szét az indulók között, és előbbieknél még a 35. is számíthat 1500 dollárra, illetve a nőknél a 15. helyezett kap még 2000 dollárt.

A szerdán és csütörtökön esedékes villámsakk-világbajnokságon – ahol nagyrészt ugyanaz a mezőny szerepel majd – háromperces alapidejű játszmákat váltanak a felek, a díjtételek pedig ugyanolyanok, mint a rapidosoknál.

A FIDE nevezési listáján ott van az összes címvédő, így a férfiaknál a 2019-ben mindkét – rövid partikból álló – sakkműfajban győztes, a minap világbajnoki titulusát a klasszikus sakkban megőrző norvég Magnus Carlsen, a nőknél pedig a gyorssakkban két éve vb-győztes indiai Humpy Koneru, és a villámban első orosz Jekatyerina Lagno egyaránt.

A hölgyek mezőnyében nincs magyar induló, a férfiaknál viszont négyen is asztalhoz ülnek, így a legmagasabban jegyzett Rapport Richárd, akit a FIDE honlapján az esélyesek között említenek. Rajta kívül Erdős Viktor, Kántor Gergely és Kozák Ádám képviseli a magyar színeket Varsóban, ahol a nevezési lista szerint mindkét változatban szerepelnek valamennyien. További magyar vonatkozása a lengyelországi eseménynek, hogy a torna egyik kommentátora Lékó Péter nemzetközi nagymester.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik