Képes Sport
THURY GÁBOR
THURY GÁBOR
2021.03.09 10:38

Gyógyszer lenne a világnak – Sákovicsné Dömölky Lídia 85 éves

Az olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok tőrvívó nehezen viseli a koronavírus-járvány miatti bezártságot, ugyanakkor tisztában van vele, a vakcina segíthet, hogy az élet ismét a régi kerékvágásba zökkenjen vissza. Sákovicsné Dömölky Lídia ma 85 esztendős.

Az ünnepelt Sákovicsné Dömölky Lídia a sportsikerei közül a tokiói olimpiai csapatgyőzelmét tartja a legtöbbre
(Fotók: Tumbász Hédi)

 
– Rég nem láttam a Normafa környékén sétálni. Csak nincs valami baj?

– Hála istennek nincs, illetve van, rettenetes ez a vírushelyzet. A barátnőmmel úgy döntöttünk, nem szállunk tömegközlekedési eszközre, ezért nem járunk a Normafához. Helyette a Gesztenyés-kertbe vagy a Városmajorba járunk hetente háromszor.

– Most, hogy megkapta a második oltást is, nyugodtabb?
– Nagyon bízom benne, hogy a vakcina segít. Ez az egyetlen megoldás, ami megfékezheti a szörnyű járványt.

– Az úszással mikor állt le?
– Azt nem mondom, hogy a gyaloglás mellett az úszás a nagy szenvedélyem, de az egészség megőrzése miatt nagyon hasznos. Nyáron minden nap nekiduráltam magam, telente heti két alkalommal, de az ősszel le kellett állni. A MOM uszodában a fedett medencében negyven hossz az adagom, az ezer méter, cirka egy óra alatt leúszom. Büszke vagyok magamra, mert nemcsak a mellúszás megy, hanem megtanultam háton is. De ne higgye, hogy nagy tehetség vagyok… Mégis nagyom várom, hogy a korlátozások feloldása után a sportlétesítményeket minél előbb megnyissák.


A vívó magánya: bemutatás után, csörte előtt (Fotó: MTI)

 
– Mit csinál napközben ebben az ínséges időszakban?

– Jaj, ne is mondja! Többszörös nagymama vagyok, besegítettem, a két unokám nálam ebédelt az edzések előtt. Próbáltam a lányom teendőin könnyíteni, de a vírus első hullámában mint veszélyeztetett korosztályhoz tartozót, elzártak a külvilágtól. Szóval, nem jártak a gyerekek – mit gyerekek, 20 éves és 18 éves, az idősebb kosárlabdázik, a százkilencvenöt centis kicsi vív –, a második hullámot már kissé lazábbra vettük. De hát az unokák lassan kirepülnek a szárnyaim alól, a fiam révén Spanyolországban élő két fiúunokám is elmúlt már húszéves. Egy éve nem láttam őket a karantén miatt. Írja le, kérem, hogy nagyszerű szülőnek lenni, de nagyszülőnek maga a csoda! Az időskor ajándéka.

– Kétezertizennégyben ott volt Tokióban az 1964-es olimpia ötvenedik évfordulóján. Mi fogta meg leginkább?
– Épp a minap jutott eszembe. Illetve Lemhényi Dezsővel kapcsolatban ugrott be. „Butykó” volt az Olimpiai bajnokok klubjának elnöke, s felvetődött, ünnepeljük meg az olimpiák fél évszázados évfordulóját. Az első az 1948-as londoni olimpiai jubileum volt, aztán sorban Helsinki, Melbourne, Róma, Tokió, Mexikóváros. A japánok már le akarták bontani a tokiói olimpiai létesítményt, de megvártak vele minket. Ott vonultunk fel újra a stadionban, csodálatos volt, ismét átéltem az ötkarikás játékok szellemiségét. A helyiek büszkék voltak, hogy Tokió első ázsiai házigazdaként rendezhetett, és sokat meséltek a 2020-as játékokkal kapcsolatos tervekről, előkészületekről is. Ami különösen megfogott, hogy a japán főváros óriásit fejlődött, az, hogy dinamikusan, nem is megfelelő kifejezés, a jelzőt fokozni kellene. Találkoztunk az egykori ellenfelekkel, jókat beszélgettünk szinte mindenről, csak éppen a vívásról nem. Erről van is egy történetem: 2013-ban a Nemzetközi Vívószövetség megalapításának százéves jubileumát ünnepeltük Párizsban, találkoztunk a szovjetekkel is, de nem beszéltünk például a tokiói döntőről, amelyet mi nyertünk meg.

 MUZSIKÁLT A FEGYVERE
 Az olimpiai bajnok tőrvívó így vélekedett férjéről, Sákovics Józsefről: „Sokkal tehetségesebb volt, mint én, de nem adatott meg neki, hogy olimpiai bajnok legyen. Ötvenkét éves házasok voltunk, amikor 2009-ben itt hagyott.”
Az 1927-ben született Sákovics József a párbajtőr fegyvernem első magyar világbajnoka volt 1953-ban Brüsszelben. Már 22 évesen egyéni bajnok lett párbajtőrben (1949), rá egy esztendőre tőrben is aranyérmes, tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tőrcsapatban már 1947-ben bajnokságot nyert. A helsinki olimpián (1952) a tőrcsapattal (Gerevich Aladár, Berczelly Tibor, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Tilli Endre, Sákovics) bronzérmes. Az első bravúros szereplést az 1953-as brüsszeli vb párbajtőr egyéni versenyén érte el, a döntőben az egy­nemzetbeliek csörtéjében Berzsenyi Barnabástól 5:2-re kikapott, a Népsport így írt: „Akkor még nem örültünk Berzsenyi győzelmének, hiszen Sákovicsot tartottuk esélyesebbnek. De hát honnan tudhattuk volna, hogy Sákovicsnak ez lesz az egyetlen veresége, s hogy Berzsenyinek milyen sokat jelent majd a győzelem.” A két magyar az asszó elején megállapodott abban, az nyer, aki az első találatot adja. Az aranyéremről a Sákovics—Mouyal mérkőzés döntött. „Ha Sákovics kikap, holtversenybe került volna a franciával, újra kellett volna vívniuk. Sákovics azonban az egyszerűbb, s egyben biztosabb megoldást választotta. Sákovics—Mouyal 5:2. (...) a magyar vívó valósággal önkívületbe esve dobta magasba a sisakját: megnyerte a világbajnokságot”
Dávid Sándor az Arany évtizedek című könyvében így írt róla: „Sákovics olyan istenadta tehetség, hogy bármilyen fegyvert is fog a kezébe, ez a fegyver muzsikál. (...) Hallatlan puhasága, tempóérzéke, gepárd gyorsasága bármelyik fegyvernemben érvényesült volna... Érvényesült is. De ez a bizonyos »flegmája«, amely lényéből fakadt, csak párbajtőrben mehetett igazán az ellenfelek idegeire. Ő volt az első igazi, modern párbajtőrvívónk.” Az 1956-os melbourne-i olimpián a Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics összeállítású párbajtőrcsapat ezüstérmet, a Gyuricza, Fülöp Mihály, Marosi, Tilli, Sákovics összetételű tőregyüttes bronzérmet szerzett. Az 1959-es budapesti vb-n a magyar párbajtőr-válogatott (Gábor Tamás, Kausz István, Bárány Árpád, Sákovics) a sportág történetében először a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
A hatvanas évek közepén a szakma úgy vélte, a fejlődéshez elengedhetetlen a fizikai felkészítés, Sákovics lett a szövetségi kapitány, az 1964-es tokiói játékok kard egyéni győztese, Pézsa Tibor az edző halálakor ezt mondta róla: „Sákovics József az első olyan magyar szövetségi kapitány volt, aki nem félt az újtól. Előtte az edzők úgy gondolták, hogy a vívás kiegészítő sportja a vívás; ő volt az, aki bevezette a fizikai felkészítést is, amire ma már esküsznek. (...) Én elfogult vagyok, mert az ő idején nyertem olimpiát, de ezzel együtt úgy vélem, olyan embert veszítettünk el, aki nagyon sokat tett a magyar vívósportért.”
Az 1959-es budapesti vb-n a sportág történetében először aranyérmes a magyar párbajtőrcsapat: Bárány Tamás, Sákovics József, Kausz István, Gábor Tamás (Fotó: Vívómúzeum)

– Pedig lenne miről mesélnie! A fináléban Ljudmila Sisova ellen az olimpiai bajnokságról döntő egyetlen találatért vívott. Ő ráadásul tagja volt a mieinket négy évvel korábban legyőző csapatnak.

– Nem foglalkoztam azzal, hogy egy tuson múlik az aranyérem. Elbizonytalanított volna. Csak akkor győzhet az ember, ha százszázalékosan bízik magában. Ám milyen érdekes, nemegyszer eszembe jutott utólag, vajon Sisovának mennyire rossz lehet. De nem került szóba. Ők sem kezdtek el arról beszélni, hogy bezzeg Rómában! De eszembe jutott még valami Tokióval kapcsolatban: ismét jártunk a versenyek helyszínén, a Vaszeda-csarnokban, ahol a győztesek nevét megörökítették az aranytáblán. Képzelheti, ötven év után mit jelentett ez nekem! Volt szomorúbb élményem is, mert férjem, Sákovics József 2009-ben hunyt el, s már nem lehetett ott az ötvenéves évfordulón. Nagyon megérdemelte volna, mert Tokióban ő volt a szövetségi kapitány, irányításával vívóink négy aranyérmet nyertek. Rejtő Ildikó női tőr egyéniben, Marosi Paula, Juhász Katalin, Ágoston Judit, Rejtő Ildikó és én női tőrcsapatban, Pézsa Tibor kard egyéniben és a férfi párbajtőrcsapat.

– Hogyan látja, lesz Tokió­ban ismét olimpia vagy elsodorja a járvány?

– Bízom benne, hogy megtartják a játékokat. A szívem szakadna meg a sportolóinkért, ha nem így lenne. Már a halasztás is gondot okozott, persze van, akinek jól jött az egyéves szünet, s van, akinek nem. Ez eltörpülne amellett, ha törölnék a játékokat. Az esemény megrendezése gyógyszer lenne a világnak. A legfontosabb üzenete, hogy az élet, az élni akarás diadalmaskodik.

– A jelenlegi állapot szerint nézők nélkül rendeznék meg.
– Szörnyű, de még mindig jobb, mint ha meg sem rendeznék. A sportolókat motiválja a szurkolók jelenléte. Néztem a tévében az ausztrál nyílt teniszbajnokságot. Mennyire más érzés volt, hogy lehettek szurkolók. Tudom, mesterségesen is lehet hangulatot teremteni, de a kettő nem ugyanaz. A versenyzők is tisztában vannak ezzel.

Az 1964-es játékok győztes tőrcsapata: Ágoston Judit, Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Marosi Paula, Rajtő Ildikó (Fotó: MTI)

– Egyszer említette, az 1960-as római olimpián azért nem vívott jól az egyéniben, mert ugyan a szabadnapos magyar sportolók elmentek szurkolni önnek, de éppen csörte közben hallották, hogy az öttusázó Németh Ferenc és a csapat olimpiai bajnok lett. Erre egyszerre mindenki otthagyta az ön asszóját...
– Ami egyébként nem lett volna gond, mert a páston egyedül kell megoldani a szituációt, hiszen nem teszi meg helyettem senki, csak éppen furcsa volt. Elterelődött a figyelmem. Mexikóvárosban viszont, amikor gerelyhajításban Németh Angéla nyert, Bóbis Ildikóval lementünk hozzá a pályára a vívóakkreditálásunkkal. Sir József, az atléták szövetségi kapitánya ahelyett, hogy örült volna, jól leszúrt, mit keresünk ott, meg kell várni, amíg Angélát elviszik doppingvizsgálatra. De ugyanígy említhetném a futballisták döntőjét, az Azték Stadionban felejthetetlen élmény volt hallgatni a Himnuszt. Akkoriban nem voltak annyira szigorú előírások, mint manapság, lehetett ide-oda vándorolni. Visszatérve a római olimpiához: a csapatversenyen a szovjetektől nem volt szégyen kikapni. A vereség viszont olyan becsvágyat indukált bennünk, hogy megfogadtuk, Tokióban csak mi nyerhetünk. Már csupán azért is, mert a vívásban a második hely akkoriban kudarcnak számított.

– Úgy tudtam, hogy ezt Rajki Béla, a vízilabdázók szövetségi kapitánya mondta az 1972-es müncheni olimpián, amelyen csapatunk ezüstérmes lett a szovjetek mögött.

– Igen, de azokban a sportágakban, amelyekben hagyományosan eredményesek voltunk – vagy ahogyan mi hívtuk, a magyar sportágakban –, ugyanez a mondás járta.

– Térjünk vissza egy kérdés erejéig még Tokióhoz! Hogyan látja a mieink esélyeit vívásban?

– Egyelőre két tényt vehetünk biztosra, a női tőr- és a férfi kardcsapat részvételét. A lányoknál – ha szabad ezt mondani – a részvétel kivívása is szép eredmény. A kardozók győzelmében nem is titkon reménykedem. Egyéniben a kardozók közül Szilágyi Áron és Szatmári András is esélyes, párbajtőrben a világbajnok Siklósi Gergely és – ha sikerül kvalifikálnia magát – Szász Emese is aranyérmes lehet.

– Lát esélyt, hogy 2032-ben Budapest rendezzen olimpiát?
– Nehéz kérdés. Ha nem próbáljuk meg a kandidálást, az esélyt sem adjuk meg magunknak. Négy olimpián vettem részt, tudom, mit jelent ott lenni, pláne, ha a sportoló hazájának városa a rendező, az lélektani pluszt jelent. Korábban az volt az elv, hogy emberibb léptékű játékokat rendezzenek akár kisebb városokban, erre a magyar főváros megfelelő lenne – de ez a következő két olimpia helyszínével, Párizzsal és Los Angelesszel kapcsolatban nem állja meg a helyét...

A tokiói olimpián tőr egyéniben Rejtő Ildikó nyert, Dömölky Lídiának (balra) nem sikerült fináléba jutnia (Fotó: MTI)

– Kevesen tudják, hogy edzősködött is. A vívás életpályamodellt jelentett?
– Nem kimondottan, viszont szerettem volna a sport közelében maradni. Az edzőséggel az volt a célom, hogy megszerettessem a sportágat, nem feltétlenül az, hogy a tanítványaimból kiváló versenyzőt faragjak. Próbáltam őket motiválni, például úgy, hogy azt mondtam, fussák körbe a Népstadiont, ahol ezrek nézik ülve a meccseket, mutassák meg, hogy többször körbefutva a hatszáz méteres kört, remek kondíciójuk lesz. Az egykori KSI-s tanítványok meg-meglátogatnak, hozzák a gyerekeiket, unokáikat is, felidézzük a sztorikat. Nagyon tetszett nekik, amikor azt mondtam: egy vívó feje nem azért van, hogy a sisakot tartsa.

– Olimpiai bajnokként, többszörös világbajnokként az edzőség segítette, hogy beilleszkedjen a civil életbe?
– Az edzőség is. Szerettem benne, ha a tréningek során legyőztem a tanítványomat, azt mondhattam, milyen jó versenyző vagyok, ha kikaptam tőle, azt, milyen jó edző... De nem volt könnyű civilként, mert a rendszeres edzések, amelyeket versenyzőként végeztem, hiányoztak. Aztán az ismerőseim révén eljutottam Berczik Sára óráira. Életem derekán gazdagodtam nagy kinccsel, a magyar és a nemzetközi mozgásművészet „apostol asszonya” krónikásából tanítványává és barátjává fogadott. Közös munkánk során megtanított a testi-lelki harmónia elválaszthatatlanságára és az esztétikus mozgás varázsára. Fantasztikus pedagógiája, diplomatikus, finoman intelligens személyisége magával ragadott. Azt, amit tőle tanultam, igyekeztem hosszú éveken át továbbadni – ha csak a töredékét sikerült, az is sokat jelent! Három könyvet írtunk együtt (A nő harmóniája, A gyermek harmóniája, Mozgásfejlesztő és tartásjavító gimnasztika – a szerk.) , minden közösen dolgozott percet ajándéknak éreztem.

– Évekig dolgozott a Képes Sportnál, mint munkatárs, ön jegyzi a Sportol a baba és a mama című kiadványt is.

– A lap akkori főszerkesztője, Kutas István kimondottan pártolta, hogy egykori sportolók írjanak a sportról, mivel belülről ismerik az összefüggéseket. Később úgy minősítették az írásaimat, hogy túlzottan sportolópárti voltam. Ez persze független attól, hogy a Berczik Sárával közösen írt könyveinkre roppant büszke vagyok. Azt sem felejtem el, hogy ezeken a mozgásórákon nagyon jó társaság jött össze, Tordai Teri, Békés Itala, Ducza Anikó is részt vett rajtuk.

– Említette, hogy szeniorkorban úszásban nem volt tehetséges. Ellenben vívásban annál inkább. 1955-ben, tizenkilenc évesen egyéniben és csapatban is világbajnok lett Rómában.
– Erre mondják, szemtelenül fiatal voltam, de rögtön kiemelném, a sikeres versenyzőnek a tehetség, a szorgalom és a szerencse mellett nagyon jó edzőkre van szüksége. Nekem Ganzmann Ferenc, Szabó László, Somos Béla és Vass Imre személyében megadatott, mindegyiküktől „csodákat” tanulhattam.

– Mit szóltak a szakvezetők miután a római tőr egyéni nyolcas döntőjében Elek Ilonát és Nyári Magdát is legyőzte?
– Nagyon meg voltak lepve. Fiatal voltam, az esélytelen nyugalmával. Nem kellett leadnom egyik magyar ellen sem az asszót, más kérdés, hogy a vezetők azt mondták, ha így alakult, most már nyerjem meg a vébét. Egyébként a római volt az első világbajnokság, amelyen találatjelző gépet alkalmaztak. Ez pedig egy olyan országban, mint a vívónemzet Olaszország is, nem adott teret a szubjektív döntéseknek, még a zsűri is tiszteletben tartotta. Egy olasz hölgy, Bruna Colombetti lett a második, csapatban pedig harmadikok lettek a házigazdák. Egyéniben Elek „Csibi” nyerte a bronzérmet, de nem csupán én állhattam fel a dobogó legmagasabb fokára: öt magyar aranyérem született! Az Elek testvérekkel, Ilonával és Margittal, Morvay Zsuzsával, Kiss Katalinnal és Nyári Magdával csapatban végeztünk az élen, férfi tőrben Gyuricza József sikere lenyűgöző volt, kard egyéniben Gerevich Aladár győzött, csapatban pedig az egy évvel később a melbourne-i olimpián is bajnok együttes, azzal a különbséggel, hogy a játékokon Palócz Endre helyett Magay Dániel vívott. Rómában már ott volt az együttesben Kárpáti Rudolf is, aki 1956-ban az egyéni versenyben olimpiai aranyérmes lett. Az előbb a sikeres versenyző egyik ismérveként azt is felsoroltam, hogy a tehetség, a szorgalom, a jó edzők mellett még szerencséje is legyen. Nos, az 1955-ös ifivébén első Kelemen Vera mögött harmadik lettem, de aranyérmet nyertem az országos bajnokságon. S ez nemcsak azt jelentette, hogy ez volt az első felnőttbajnoki aranyérmem, védettséget is adott: kimondta a szabály, hogy a bajnok tagja az utazó vébécsapatnak. Szerencse-e vagy sem, de nem lehetett kihagyni a legjobbak közül. Zsabka Magdát szorítottam ki az együttesből. De a vívók közössége annyira együtt volt akkoriban, hogy ő volt az első, aki gratulált a vébéelsőségemhez. Vagy egy másik példa: a tokiói győzelem után az újdonsült bajnokcsapat tagjai – Rejtő, Juhász, Marosi, Ágoston és én – vettünk egy-egy aranyérmet az edzőinknek köszönetképpen az első helyünkért! Ez a csapat csupa klasszisból állt: Rejtő a világ legtechnikásabb versenyzője, Juhász a legokosabb, Marosi a legmegbízhatóbb, Ágoston a legmagabiztosabb. Ha ők nem nyerik meg az asszókat, a szovjetek vezetése után én sem nyerhettem volna meg az utolsót. És még valami: tizenhét esztendősen ott lehettem az 1953-as brüsszeli vébén, mint az első helyezett együttes tartaléka, és ugyanúgy megkaptam az aranyérmet, mint akik pástra léptek, tehát világbajnokként tartanak számon. Végül is ez az első vébéaranyam!

– Bámulatos a memóriája! Ám a sikeres római világbajnoki szereplést 1956-ban Melbourne-ben nem követte újabb. Kétszeres – pardon, háromszoros – világbajnokként esélyesként lépett pástra.
– A forradalom miatt már a kiutazásunk is hektikus volt, finoman fogalmazva. Kint pedig az foglalkoztatott, mi lehet az itthoniakkal. Abban az állapotban nemigen tudtam a versenyre koncentrálni. A későbbi olimpiai bajnok brit Gillian Sheentől kaptam ki a középdöntőben.

– Melbourne után későbbi férjével, Sákovics Józseffel részt vett a Sports Illustrated amerikai túráján, s csak 1957-ben tértek vissza Magyarországra. Elgondolkodott azon, mi történt volna, ha kint maradnak?
– Nem, mert a végleges kinnmaradás fel sem vetődött bennünk.

– Az 1959-es budapesti vébén már mindketten elsők lettek a csapatversenyben. Átvitt értelemben ekkor tértek haza?
– Igen! Nincs annál szebb, mint hazai versenyen a dobogó tetején állva hallgatni a Himnuszt a Nemzeti Sportcsarnokban.

– Melyik eredményét tartja a legtöbbre?
– A tokiói csapatgyőzelmet. Férjem, Sákovics József volt a szövetségi kapitány, s az egyik aranyéremhez én is hathatósan hozzájárultam.

Nagyon bízik benne, hogy idén megrendezik a tokiói olimpiát: az esemény azt üzenné a világnak, hogy az élet, az élni akarás kerekedett felül

– A legfájóbb csalódás?
– A csapatban elveszített két olimpiai döntő a szovjetek ellen Rómában és Mexikóvárosban. De így volt megírva: hiába nyertük meg a játékokat megelőző évben a vébét, 1959-ben és 1967-ben, az olimpián a szovjeteké lett az arany. Amikor az 1964-es tokiói olimpián mi nyertünk, előző évben, 1963-ban Gdanskban a szovjetek voltak a vébégyőztesek…

– Mikor és miért vetődött fel önben, hogy nem hagyja rozsdásodni a tőrt?
– Rejtő Ildikó példáját látva álltam pástra a szeniorversenyeken, és 1996-ban a keszthelyi Eb-n Rejtővel, Bóbis Ildikóval, Kelemen Verával, Szolnoki Máriával megnyertük a csapatversenyt. A versenyzés hiányzott. Aki belekóstolt a hangulatába, nem szabadul tőle.

– A régi menők indulnak ezeken a versenyeken?

– A mezőny nagy részét az egykori középmezőny tagjai teszik ki, de az olaszországi Chiavariban az Európa-bajnokságon az 1971-ben világbajnok francia Marie-Chantal Demaille-től kaptam ki a négy közé jutásért, ő azon ritka kivételek egyike, aki szeniorként is folytatta és eredményes maradt.

– Mik a legközelebbi tervei?

– Szó szerint legközelebbi, mert az én koromban nem illik nagyon előre tervezgetni. Szóval, mihelyst lehet, meglátogatom a Spanyolországban élő fiamat és családját!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 6-i lapszámában jelent meg.)

2021.04.14 16:57:02

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Tulajdonképpen egy körforgás, amiben végső soron mindenki jól jár. (x)

2021.04.14 11:41:32

Egyéb egyéni BÁLINT MÁTYÁS, KOHÁN GERGELY, KOVÁCS ERIKA, SZŰCS ANDRÁS

100 NAP TOKIÓIG. Milák Kristóf trénere többször újraírta az edzéstervet, Lőrincz Tamás az átállás miatt aggódik.

2021.04.13 14:17:23

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Miért fogadnál fel személyi edzőt, hiszen az csak a profiknak való?! – teheted fel magadban a kérdést látva a sok fitnesz gurut a közösségi oldalakon.

2021.04.12 20:56:31

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A NOB kiadja a nemzetközi szövetségeknek, hogy szervezzék meg ötkarikás versenyeiket, övék tehát a főszerep. Ha ők nincsenek, versenyek sincsenek. Ez persze felveti a kérdést, hogy a folyamatosan sérülő hagyományokon túl mi indokolja a testület túlsúlyát a világ sportjában.

2021.04.01 17:55:10

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

10 helyszínen, az ország 8 nagyvárosában várják a régi és új plazmaadókat. (x)