Golf: tarol az apró csodalány, aki nem kért a kínaiak 25 milliójából

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 08:47
Továbbra is egy 168 centis tajvani hölgy sikereitől hangos a golfvilág: a már tavaly is kiválóan játszó, az amerikai női körversenyen az év legjobbjának megválasztott Cseng Ja-ni sorozatban a harmadik hétvégén nyert rangos versenyt, ami sportágtól függetlenül igen ritka bravúr.

LPGA-KÖRVERSENY. Egy héttel ezelőtt Cseng Ja-ni a következő szavakkal nyugtázta, hogy átvette a vezetést a női világranglistán: „Nem egy vagy két hétig szeretnék vezetni, hanem az élen akarok lenni az év végén is." LPGA-KÖRVERSENY. Egy héttel ezelőtt Cseng Ja-ni a következő szavakkal nyugtázta, hogy átvette a vezetést a női világranglistán: „Nem egy vagy két hétig szeretnék vezetni, hanem az élen akarok lenni az év végén is."

Nos, ha így folytatja, teljesítménye láttán hamarosan nem csak a golfrajongók csettintenek majd: a 22 éves tajvani versenyző ugyanis megnyerte a legfontosabb női profi körverseny, az amerikai központú LPGA idei első viadalát – azaz az egymást követő harmadik hétvégét zárta jelentős tornagyőzelemmel!

„Az ember mindig a legjobbját próbálja nyújtani, és amikor érzi, hogy ehhez megvan a kellő önbizalma, könnyebben jut fel a csúcsra. Bár ilyen kiváló mezőnyben senki sem mehet biztosra" – szerénykedett a törékeny tajvani hölgy, aki a thaiföldi torna utolsó napján hét birdie-t ütve tette biztossá győzelmét, amely a melbourne-ihez és a múlt hetihez hasonlóan újra fölényes volt.

A mindössze 168 centis tajvani versenyző kiváló eredményei természetesen nem a semmiből jönnek: a már amatőrként is igen sikeres Cseng rövidke karrierje során három kiemelt tornát nyert meg (ezek a teniszezők Grand Slam-tornáival felérő versenyek), tavaly őt választották meg az LPGA legjobbjának – és ugyebár múlt hét óta vezeti a világranglistát.

A Tajvanra sajátjaként tekintő Kínában is felfigyeltek a csodalány tehetségére: tavaly egy ottani cég öt évre szóló, 25 millió dollár értékű, busás természetbeni juttatásokkal megspékelt szponzori szerződést kínált neki, ám Cseng visszautasította, ugyanis nem kívánta tajvani állampolgárságát kínaira cserélni – merthogy ez lett volna az együttműködés egyik feltétele.

LPGA-KÖRVERSENY (NŐK)
HONDA LPGA THAILAND, PATTAYA (Siam Country Club)
A pálya: 5923 méter, 72 par. A pénzdíj: 1.45 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Cseng Ja-ni (tajvani) 273 ütés (66, 71, 70, 66)
2. Michelle Wie (amerikai) 278 (69, 68, 71, 70)
3. Kim In Kjung (dél-koreai) 279 (63, 73, 72, 71)
Karrie Webb (ausztrál) 279 (74, 68, 68, 69)

 

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY. Több mint négy esztendeje tartó nyeretlenségnek vetett véget Aaron Baddeley a férfiak legjobban díjazott hétvégi tornáján: az utolsó napon az egyetlen kihagyását (dupla bogey) négy birdie-vel helyesbítő ausztrál versenyző megnyerte a Northern Trust Opent. A már amatőrként ausztrál nyílt bajnokságot nyerő 29 éves játékos igen mélyről (224. hely) próbál visszakapaszkodni a világranglistán, és bár még a legjobb ötven is odébb van, mostani – több mint egymillió dollárt érő – győzelmével kiharcolta a részvétel lehetőségét az év első major tornáján, az április US Mastersen.

Érdemes szót ejteni két koros versenyző kiváló játékáról. Az egyikük, a második helyen végző 48 éves Vijay Singh több mint két éve nem ért el ilyen jó eredményt; rá is fért a javulás az egykori világelsőre, hiszen a közelmúltban – 21 évnyi folyamatos ott tartózkodás után – kicsúszott a világranglista első száz helyezettje közül.

Az amerikai Fred Couplesnek is kiválóan ment a játék, esélye volt rá, hogy 51 éves fejjel a körverseny történetének egyik legidősebb tornagyőztese legyen, ám hiába kezdte a vasárnapi fordulót három birdie-vel, az utolsó három szakaszon két bogeyt vétett, így korábbi vezető pozíciójából végül visszacsúszott a hetedik helyre (277 ütés).

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY (FÉRFIAK)
NORTHERN TRUST OPEN, PACIFIC PALISADES (Riviera Counry Club)
A pálya: 6673 méter, 71 par. A pénzdíj: 6.5 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Aaron Baddeley (ausztrál) 272 ütés (67, 69, 67, 69)
2. Vijay Singh (fidzsii) 274 (68, 70, 67, 69)
3. Kevin Na (amerikai) 275 (71, 66, 67, 71)

 

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. Hazai győzelmet hozott az EPGA idei – a csütörtökön kezdődő meccsjátékos világbajnokság miatt meglehetősen foghíjas mezőnyű – indiai viadala. Shiv Shankar Prasad Chowrasia a befejező nap első 14 szakaszán hét birdie-t ütve alapozta meg győzelmét, amely még úgy sem csúszott ki a kezéből, hogy az utolsó lyuknál dupla bogey-t vétett. SSP a második győzelmét könyvelte el az EPGA-n – 2008-ban szintén Új-Delhiben győzött.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY (FÉRFIAK)

AVANTHA MASTERS, ÚJ-DELHI (DLF Golf and Country Club)

A pálya: 6542 méter, 72 par. A pénzdíj: 1.8 millió euró

AZ ÉLCSOPORT
1. Shiv Shankar Prasad Chowrasia (indiai) 273 ütés (70, 69, 67, 67)
2. Robert Coles (angol) 274 (70, 67, 67, 70)
3. Grégory Havret (francia) 275 (72, 67, 68, 68)

 

EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY. Kristie Smith, a 2009-ben profinak állt korábbi ausztrál amatőrbajnok győzelmét hozta az európai női körverseny, a továbbra is a déli féltekén vendégeskedő LET új-zélandi állomása.

Az utolsó fordulóban öt birdie-t elérő 22 éves Smith első LET-diadalához az is kellett, hogy a három nap után – még a szombati lassú játékáért kapott együtéses büntetés ellenére is – fölényesen vezető olasz Giulia Sergas két bogeyval és egy tripla bogeyval kezdjen a szeles vasárnapon, azaz négyütéses előnyét villámgyorsan elveszítse.

Laura Davies címvédési esélyei a vasárnapi negyedik szakaszon ütött tripla bogeyval szálltak el. A brit világnagyság 284 ütéssel holtversenyben hetedik lett.

EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY (LET)
NEW ZEALAND WOMEN'S OPEN, CHRISTCHURCH (Pegasus Golf Club)
A pálya: 5831 méter, 72 par. A pénzdíj: 200 ezer euró
AZ ÉLCSOPORT
1. Kristie Smith (ausztrál) 276 ütés (71, 64, 73, 68)
2. Tiffany Joh (amerikai) 279 (74, 67, 68, 70)
Giulia Sergas (olasz) 279 (64, 69, 70, 76)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik