Golf, Ryder-kupa: Woods mutatja az utat, nőtt az amerikai előny

Vágólapra másolva!
2010.10.02. 17:27
Akárcsak a korábbi négylabdás mérkőzések, a szombat délután lejátszott hat váltott ütéses parti is az Egyesült Államok párosainak sikerült jobban, így tíz befejezett mérkőzés után a címvédő 6–4-re vezet az európai válogatott ellen a walesi Newportban zajló férfigolf-csapatversenyen, a 38. Ryder-kupán. A mérkőzés még ma folytatódik.

Akik Tiger Woods sebezhetőségében bíztak, azoknak eddig nem jött be a számításuk. Magánéleti válsága ellenére a világelső roppant koncentráltan játszik, Steve Strickerrel a második mérkőzésüket is megnyerték, ráadásul ezúttal olyan lehengerlők voltak, hogy az utolsó három szakaszra már fel sem kellett menniük.

Az olasz Molinari testvérek szívós munkával rendre ledolgozták hátrányukat, a 15. és a 16. szakaszt megnyerve behozták ellenfelüket, ám az utolsó két lyukat bukták – ez a pont is az amerikaiaké lett. Sőt a jenkik kisvártatva megmentettek egy elúszni látszó meccset is: Jim Furyk nagyszerű közelítő ütése után Rickie Fowler birdie-t ért el az utolsó szakaszon, kihúzva fél pontot a Westwood, Kaymer kettős és az európai különítmény zsebéből.

Az első négy páros beérkezése után az európaiak mindössze annak örülhettek, hogy a korábbi négylabdás meccsen gyengélkedő tapasztalt ír játékos, Padraig Harrington magára talált, és Ross Fisherrel nagyszerű párost alkotva magabiztosan győzték le a világranglista-második Phil Mickelson nevével fémjelzett amerikai duót – végre egy pont Európának is.

Ekkor még két mérkőzés zajlott a pályán, és mivel mindkettőben az amerikaiak vezettek, már-már kezdett veszélybe sodródni a Ryder-kupa Európában tartásának lehetősége is. Csakhogy mindkét meccsen fordulat következett be! A 14. szakaszon még vesztésre álló Ian Poulter és Luke Donald zsinórban három lyukat nyert meg, és Poulter 17-esen ütött birdie-je után az amerikaiaknak nem maradt más feladatuk, mint kezet nyújtani.

A másik partiban a két északír, Rory McIlroy és Graeme McDowell a 14. és a 15. szakaszon fordított, de itt az amerikaiakban volt erő e csíny visszaszolgáltatására. Matt Kuchar és Stewart Cink nem hagyta, hogy a két MC ugyanúgy megfossza őket a győzelemtől, mint délelőtt – egy-egy birdie-vel visszaforgatták az állást, és miután előnyüket az utolsó szakaszon még növelték is, összesítésben 6–4-es vezetéshez juttatták az amerikai csapatot.

A váltott ütéses mérkőzéseken a páros tagjai egy labdával játszanak, felváltva ütve azt. (A 38. Ryder-kupát felvezető írásunkat itt olvashatja.)

Newportban továbbra sincs megállás, a pénteki rossz idő miatti csúszást még szombaton megpróbálják behozni, ezért a verseny harmadik szakasza (két váltott ütéses és négy négylabdás páros mérkőzés) már meg is kezdődött.

38. RYDER-KUPA, CELTIC MANOR RESORT, NEWPORT, WALES 
2. NAP, A TALÁLKOZÓ MÁSODIK SZAKASZA
VÁLTOTT ÜTÉSES MÉRKŐZÉSEK (a győztesek mindig elöl)
CSAPATPONTOK
Harrington, Fisher (EU)–Mickelson, D. Johnson (USA) 3, 2 EU: 1, USA: 0
Westwood, Kaymer (EU)–Furyk, Fowler (USA) döntetlen EU: 0.5, USA: 0.5
Z. Johnson, Mahan (USA)–E. Molinari, F. Molinari (EU) 2, 0 EU: 0, USA: 1
Stricker, Woods (USA)–Jiménez, Hanson (EU) 4, 3 EU: 0, USA: 1
Poulter, Donald (EU)–B. Watson, Overton (USA) 2, 1 EU: 1, USA: 0
Cink, Kuchar (USA)–McIlroy, McDowell (EU) 2, 0 EU: 0, USA: 1
A HAT MÉRKŐZÉSEN MEGSZERZETT CSAPATPONTOK EU: 2.5, USA: 3.5
Az eredmények értelmezése: a párosok neve utáni első szám a megnyert szakaszok száma közötti különbséget, a második a szükségtelenné vált, így le nem játszott szakaszok számát jelzi. Példa: a Harrington, Fisher páros 3-mal több szakaszgyőzelmet számlált ellenfelénél 2 szakasszal a befejezés előtt, s mivel előnye behozhatatlan volt, a parti ott véget ért.
A HÉTVÉGE KORÁBBI EREDMÉNYEI
 
Péntek-szombati négylabdás mérkőzések
 
  
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁS TÍZ MÉRKŐZÉS UTÁN
Európa–Egyesült Államok 4–6
   
A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat: további 2 váltott ütéses és 4 négylabdás páros mérkőzés. Vasárnap: az előző napról átcsúszó páros mérkőzések befejezése, továbbá 12 egyéni mérkőzés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik