Golf, Ryder-kupa: az első siker Európáé, de az amik visszacsaptak

Vágólapra másolva!
2010.10.02. 11:51
Az első négy befejezett páros mérkőzés után a címvédő Egyesült Államok 2.5–1.5-re vezet az európai válogatott ellen a walesi Newportban zajló férfigolf-csapatversenyen, a 38. Ryder-kupán.

A pénteken megkezdett, de a rossz időjárás miatt szombatra átnyúló mérkőzések közül az első európai győzelemmel ért véget: a megnyert öt szakaszból négyet az angol Lee Westwood hozott (kettőt birdie-vel), a győzelemhez szükséges utolsót (par) viszont a fiatal német, Martin Kaymer. a rossz időjárás miatt szombatra átnyúló mérkőzések közül az első európai győzelemmel ért véget: a megnyert öt szakaszból négyet az angol Lee Westwood hozott (kettőt birdie-vel), a győzelemhez szükséges utolsót (par) viszont a fiatal német, Martin Kaymer.

Az 1–0-s vezetésre azonban árnyék vetült, mivel a másik három parti európai nézőpontból vesztésre állt. A Jeff Overton vezérelte amerikai páros a 16. szakaszon ki is kényszerítette az eddigi leginkább egyoldalú mérkőzés befejezését, és bár a Poulter, Fisher kettős az utolsó lyukig szorongatta a világelső Tiger Woodsot és a világranglista-negyedik Steve Strickert, ez a meccs is a tengerentúliaké lett.

A szombati újrakezdésnél kétpontos hátrányban lévő Graeme McDowell, Rory McIlroy párosnak azonban sikerült döntetlenre mentenie partiját, ami lélektani szempontból rendkívül fontos volt a reméltnél gyengébben kezdő európaiak számára.

Korábban McDowell tartotta versenyben az északír duót, a szombati folytatásban azonban McIlroy két birdie-je rántotta ki őket a csávából – a fantasztikusan kivitelezett, tíz méterről ütött másodikkal az utolsó előtti szakaszon húzta vissza a győzelem felé araszoló amerikaiakat a mindössze 21 esztendős európai.

A négylabdás mérkőzéseken a páros mindkét tagja a saját labdáját üti, és a csapatversenyben a jobban teljesítő játékos eredménye számít. (A 38. Ryder-kupát felvezető, a mérkőzés menetét is tartalmazó írásunkat itt olvashatja.)

A csapatok lóhalálában – és a csúszás miatt átalakított versenyprogram szerint hat váltott ütéses mérkőzéssel – azonnal folytatják a játékot, ám szinte biztos, hogy a szokásokkal ellentétben nem ér véget az összes páros mérkőzés szombaton, így nem kizárt, hogy az idei Ryder-kupa csak hétfőn fejeződik be.

38. RYDER-KUPA, CELTIC MANOR RESORT, NEWPORT, WALES 
1–2. NAP 
NÉGYLABDÁS MÉRKŐZÉSEK (a győztesek mindig elöl)
CSAPATPONTOK
Westwood, Kaymer (EU)–Mickelson, D. Johnson (USA) 3, 2 EU: 1, USA:0
McIlroy, McDowell (EU)–Cink, Kuchar (USA) döntetlen EU: 0.5, USA:0.5
Stricker, Woods (USA)–Poulter, Fisher (EU) 2, 0 EU: 0, USA:1
B. Watson, Overton (USA)–Donald, Harrington (EU) 3, 2 EU: 0, USA:1
A NÉGY MÉRKŐZÉSEN MEGSZERZETT CSAPATPONTOK EU: 1.5, USA: 2.5
Az eredmények értelmezése: a párosok neve utáni első szám a megnyert szakaszok száma közötti különbséget, a második a szükségtelenné vált, így le nem játszott szakaszok számát jelzi. Példa: a Westwood, Kaymer páros 3-mal több szakaszgyőzelmet számlált ellenfelénél 2 szakasszal a befejezés előtt, s mivel előnye behozhatatlan volt, a parti véget ért.
   
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁS NÉGY MÉRKŐZÉS UTÁN
Európa–Egyesült Államok 1.5–2.5
   
A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat. 11.45: 6 váltott ütéses páros mérkőzés. Később: további 2 váltott ütéses és 4 négylabdás páros mérkőzés. Vasárnap: az előző napról átcsúszó páros mérkőzések befejezése, továbbá 12 egyéni mérkőzés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik