Képes Sport
BERTA MIHÁLY 2021.09.29 16:02 Frissítve: 2021.09.29 16:44

Csak az apja regényét nem írta meg – Zsengellér Zsolt útja a Pályabelépőtől a Szepesi-díjig

Zsengellér Zsolt kapta idén a Szepesi-díjat, a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány sportújságírókat elismerő kitüntetését. A Képes Sport és a Sportfogadás korábbi munkatársa tudósított világbajnokságról és Európa-bajnokságról, írt számtalan szakcikket, s a mai napig volt labdarúgók alkotják a szűk baráti körét. Csak vb-ezüstérmes csatárklasszis édesapjáról, Zsengellér Gyuláról nem írt soha.

2021-ben Zsengellér Zsolt kapta a Szepesi-díjat, a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány sportújságírókat elismerő kitüntetését. (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A SZEPESI-DÍJ EDDIGI NYERTESEI
2015 Novotny Zoltán
2016 Hajdú B. István
2017 Gulyás László
2018 Vass István Zoltán
2019 Török László
2020 Lakat T. Károly
2021 Zsengellér Zsolt

Szeptember 2-án adták át a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány elismeréseit, a Szepesi-díjat és az Östreicher-díjat. A magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett újságírókat elismerő Szepesi-díjat idén Zsengellér Zsolt kapta meg, a Képes Sport és a Sportfogadás korábbi munkatársa. Zsengellér Gyula világbajnoki ezüstérmes csatár fia tudósított vb-ről és Európa-bajnokságról, évtizedeken át foglalkozott az olasz futballal, és számtalan írást szentelt a hazai labdarúgásnak. Cikkünk a 78 esztendős Zsengellér Zsolt sportújságírói karrierjének fő állomásait tekinti át, s a friss Szepesi-díjas utánozhatatlan hangulatú történetei töltik meg élettel.

+++

Az a bizonyos első cikk

Kamaszként együtt edzett Göröcs „Titivel”, katonaévei alatt a Nagykanizsai Dózsa játékosaként az NB III-ban is szerepelt. 1964-ben apja jó barátja, a „Grande Torinónál” is dolgozó Kuttik András közbenjárásával a Laziónál vehetett részt próbajátékon, később az FC Chiasso labdarúgójaként játszott a svájci élvonalban is. Mégis, Zsengellér Zsolt, bár tehetségesnek tartották, viszonylag korán ráébredt, hogy nincs esélye jelentős futballkarrierre. Csakhogy annál jobban szerette a sportágat, hogy bármiféle szerepvállalás nélkül hátat fordítson neki. A feloldhatatlannak látszó ellentétre végül egy pályázat jelentett megoldást.  „Emlékszem arra a napra: 1969-et írtunk, otthon ültem és elmélyülten olvastam a Népsportot, amikor az akkori feleségem azzal jött oda, hogy most hallott egy felhívást, amelyet szerinte »éppen nekem találtak ki«. Ez volt a Pályabelépő, a Telesport és a Képes Sport közös tehetségkutatója, és mint utóbb kiderült, tényleg nekem találták ki. Akkoriban minden olyan esetleges volt körülöttem: éltem is, meg nem is, fociztam is, meg nem is, voltam is külföldön, meg nem is. Kerestem a helyem. A Pályabelépő ezt az űrt látszott betölteni. Önéletrajzzal és egy cikkel kellett jelentkezni. Én egy elképzelt interjút írtam Sós Károly akkori magyar futballkapitánnyal, akinek annak rendje és módja szerint kellemetlen kérdéseket is feltettem, és ő annak rendje és módja szerint egyikre sem válaszolt...”


+++

Több ezer pályázó közül került be a vetélkedő tizenkettes döntőjébe, többek között Szegvári Katalin, Gyulai István és Knézy Jenő társaságában, s hamarosan a Képes Sportnál kapott munkát. Első cikkét 1970-ben hozta le a hetilap Pályabeléptem címmel, amelyben némi öniróniával számolt be első munkahetéről. „Talán az első nap volt a legérdekesebb számomra, mert azonnal tevékeny részt vállalhattam egy megbízatás végrehajtásában. Kiválasztottam és elhoztam négy fotót az MTI-ből.”      Idővel bedolgozta magát a szerkesztőségbe, státust kapott, majd megbecsülést. Labdarúgóktól és kollégáktól egyaránt. „Az Újpestről igyekeztem mindig következetesen írni, mert nem szerettem volna, ha a cikkeimből érződik, hogy szimpatizálok a lila-fehérekkel. Az egyik legemlékezetesebb anyagom is az Újpesthez köthető: valamikor a hetvenes évek elején írtam két újpesti hátvéd, Juhász Péter és Horváth József versengéséről, ami nagy visszhangot váltott ki, ráadásul mindketten köszönetet mondtak érte. De a többi klubnál is elfogadtak, még a fradisták is. Az volt az újságírói hitvallásom, hogy sohase kelljen megtagadnom önmagam, úgyhogy annak is hangot adtam, ami nagyon tetszett, és annak is, ami nagyon nem. Sértődés így is akadt, ám amikor az érintettel összefutottam az éjszakában, egy-két pohár ital minden nézeteltérést kiegyenesített.”

A Szepesi-díj átvételekor Szöllősi György, a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány kuratóriumának elnöke és Nikosz Szakulisz, Zsengellér Gyula és Puskás Ferenc egykori athéni tolmácsa között (Fotó: Mravik Gusztáv)


+++

A Képes Sportnál Kutas István volt a főnöke – a korszak nagy hatalmú, befolyásos és rettegett sportvezetője (1974 és 1978 között az MLSZ elnökeként is tevékenykedett), akitől minden beosztottja tartott, mert „szigorú volt és olykor kegyetlen”.    És aki még az olyan vitathatatlan tehetségű újságírókkal is összerúgta a port, mint Peterdi Pál. (Apropó, Peterdi:  „Egyszer jöttem vissza egy Vasas-meccsről a szerkesztőségbe, a folyosón összetalálkoztam Palival. Megkérdezte, mi volt a mérkőzésen, mondtam, hogy semmi. Erre mosolyogva bement a szobájába, írt gyorsan 12 sort a meccsről, és aláírta, hogy Zs. Zs. – életem legjobb tizenkét sora volt.”) Zsengellér Zsoltot viszont nem piszkálta Kutas.  „Igazi, neki tetsző újságírót akart belőlem faragni, pedig egyáltalán nem illettem bele a rendszerbe – bohém voltam, bajuszos és nagy hajú, sohasem volt könyökvédőm, zakóm, de még egy rendes nyakkendőm sem. Mégis, valamiért elviselt, sőt az 1978-as argentínai világbajnokságra, majd a két évvel későbbi olaszországi kontinenstornára is engem küldött ki tudósítani… Már valamikor a rendszerváltás után, amikor megnyitott Borbély Laci barátom (az Újpest egykori kapusa – a szerk.) Külvárosi kávéháza, szerveztem ott egy nagy bulit a korábbi Képes Sportos kollégáimnak. Voltunk vagy huszonöten. Kutas is eljött, teniszezés után, sportcipőben és rövidnadrágban. Már javában benne jártunk az estében, amikor valahogy egymás mellé keveredtünk. Dumálni kezdtünk, egyre jobban és jobban belemelegedve, mire a végén azt mondja nekem: »Hát ha én tudom, hogy veled ilyen jót lehet beszélgetni, már évekkel ezelőtt megszólítottalak volna.« Mindezt azok után, hogy tizenhárom évig dolgoztunk együtt…”

Újpesti barátok közt: a törzsszurkoló Deutsch Vilmos, illetve két korábbi klasszis, Herédi Attila és Sarlós András társaságában (Fotó: Dömötör Csaba)


+++

Az 1978-as vb, majd az 1980-as Eb máig meghatározó emléke. Argentínában apja ismerőseinek kapcsolatait kihasználva egy háromszobás Buenos Aires-i luxuslakásból tudósíthatott. Jó barátjával, a fotóriporter Farkas Józseffel lakott együtt, mellettük a népsportosok, vagyis Borbély Pál és Németh Gyula, illetve Zsolt Róbert és Toldi Ferenc volt még az alkalmi „szálloda” lakója. Zsengellér csak arra ügyelt az elején, hogy abba a szobába költözzön be, amelyikben a telefon van. A világbajnokság viszont nem úgy alakult, ahogyan szerette volna. „Az már az elejétől látszott, hogy a magyar válogatott nem tud úrrá lenni a problémáin. A rossz szakmai döntéseken, Várady Béla sérülésén, az angolok elleni súlyos vereségen, vagy azon a szerencsétlen londoni lopási botrányon – és ezek bizony nem tettek jót a csapatszellemnek.”  Az 1980-as Eb-n viszont remekül érezte magát, olasz és német nyelvtudását kihasználva sorra szólaltatta meg a kontinensviadal fő- és mellékszereplőit. A Képes Sportnál 1983-ban főszerkesztőváltás történt, Kutas Istvánt a lapot magazinosabb irányba terelő Pintér István váltotta, akivel Zsengellér nem találta meg a hangot, ezért 1984-ben kilépett, és „átigazolt” a Sportfogadáshoz.      „Nem ismeretlen helyre mentem, hiszen akkor már legalább tíz éve külsőztem a »Sárga újságnak« – én írtam az olasz futballhíreket. Egészen pontosan úgy történt, hogy vasárnap esténként felhívtam Senkey Imrét, az Ica bácsit, aki nálam legalább negyven évvel idősebb egykori válogatott futballista volt. 1947-ben ő vitte ki apámat az AS Romához, mint a csapat technikai vezetője, de akkorra már visszaköltözött Budapestre. Meccsnapokon rátapadt az olasz rádióadóra, hallgatta a közvetítéseket, úgyhogy amikor feltárcsáztam, elmondta nekem a legfrissebb híreket. Én ebből megírtam másnapra a cikket, és az érte kapott ötszáz forint felét szépen odaadtam Ica bácsinak. Akkoriban így ment ez.”

1978, világbajnoki döntő: a helyszínen látta az argentin diadalt (Fotó: AFP)


+++

Apja, Zsengellér Gyula és Sárosi György

Zsengellér Gyula az egyik legnagyobb magyar futballista volt, természetes, hogy karrierjéről megannyi újságcikk és könyv született. De nem Zsengellér Zsolt tollából. „Sohasem írtam róla, mert nem akartam, hogy elfogultsággal vádoljanak meg. És ő is, amíg csak élt, elzárkózott attól, hogy a fia írjon a sportpályafutásáról. Ezt sohasem mondta ki nyíltan, csak éreztette velem. Pedig szívesen megírtam volna az élettörténetét, de végül jobb, hogy Hetyei László tette meg.” Pedig vannak olyan „Ábel-történetek”, amelyeket Zsengellér Zsoltnál élvezetesebben senki sem tud előadni az egykori legendás újpesti középcsatárról. Ilyen az 1937-es, 8:3-ra végződő magyar–csehszlovák válogatott mérkőzés is, amelyen Sárosi György hét gólt rúgott Frantisek Plánicka kapujába.  „Cseh, Zsengellér, Sárosi – így állt fel a magyar támadósor belső hármasa az első félidőben. De nem volt meg köztük az összhang, főleg azért nem, mert szívük szerint mindhárman középcsatárt játszottak volna. Abban az időszakban az volt a legkényelmesebb poszt a válogatottban: nem kellett annyit futni, mint az összekötőknek, viszont cserébe sok gólt lehetett szerezni. 2:2 volt a félidőben, mire azt mondja nekik Dietz Károly kapitány: »Sárosi és Zsengellér cseréljen helyet!« Ezen viszont Cseh László sértődött meg halálosan, és azt mondta apámnak: »Te, Gyuszi, ne adjunk labdát a Dokinak!« Jóapám, hasonló karakter lévén, mindig is remekül megértette magát a Matyinak becézett, bohém csatártárssal, Sárosival ellenben folyton versengett, ráadásul az sem tetszett neki, hogy Gyurka jogászként sokszor fölényeskedett a csapattársaival. Mégis, apámnak akkor nem a romantikus, hanem a realista énje szólalt meg: »Matyikám, kétszáz pengő a prémium, adjunk csak neki labdát!«”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 25-i lapszámában jelent meg.)

2021.10.24 08:58:18

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

„Hihetjük, az edző kimondott szavai beleégtek a Benfica történelmébe és az emberek lelkébe.”

2021.10.23 09:28:06

Egyéb egyéni VINCZE SZABOLCS

Edzője szerint Pap Bianka olyan, mint egy robot, aki nem kérdez, csak teszi a dolgát.

2021.10.22 09:22:39

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

„Szerettem a harmadik helyen játszani, mert sokszor éppen az döntött, nyerek-e vagy sem.”

2021.10.21 12:21:31

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

Az északír rögbilegenda, aki újra és újra átlépte a határokat a nyolcvanas években.