Asztalitenisz-vb: az elmaradt torna helyett 2024-ben újra Puszan lesz a házigazda

SZ. M.SZ. M.
2021.11.25. 08:02
null
Steve Daiton az ITTF vezérigazgatója és Petra Sörling elnök jelentette be a 2024-es vb helyszínét (Fotó: ITTF)
A nemzetközi szövetség houstoni kongresszusán eldőlt, hogy 2024-ben a dél-koreai Puszan ad otthont a csapat-világbajnokságnak, amely 2020-ban egyszer már házigazda lett volna, ám akkor a pandémia miatt elmaradt a vb.

 

A három év múlva esedékes csapat-világbajnokság megrendezéséért a pályázati folyamat elején még Dél-Korea, Argentína, India, Portugália és Svédország futott versenyt, a houstoni döntés előtt már csak az első három maradt a kalapban, s végül Buenos Aires és Puszan között dőlt el a verseny, az utóbbi javára.

Az ITTF döntése nem hozott meglepetést, hiszen a dél-koreai város egyszer már felkészült a vb megrendezésére, de az esemény 2020. februári rajtja előtt nem sokkal kitört a világjárvány, ezért előbb elhalasztották, majd véglegesen törölték a csapat-világbajnokságot.

„Gratulálok Puszannak és a dél-koreai delegáció minden tagjának. Biztos vagyok benne, hogy látványos világbajnokságnak ad otthont, amely világszerte milliókat inspirál majd arra, hogy pingpongozzon” – fogalmazott Petra Sörling, az ITTF szerdán megválasztott svéd elnöke.

Érdekesség, hogy bár hosszú ideje meghatározó szerepet játszik a sportágban és játékosai a világ legjobbjai közé tartoznak, Dél-Korea – ahol 2024-ben lesz éppen száz éve, hogy megjelent az asztalitenisz – eddig még nem rendezett világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38