Asztalitenisz: az Európa-kupára még maradt esélye a Pécs férficsapatának

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 22:07
null
Ecseki Nándor ezúttal az osztrákok sikeréért küzdött és végül a Wels nyerő emberének bizonyult (Fotó: Török Attila, archív)
A végletekig kiélezett meccset játszott a PTE-PEAC férfi asztalitenisz-csapata a BL-csoportkör második fordulójában a házigazda osztrák SPG Felbermayr Wels ellen, ám végül 3:2-re kikapott, ezzel eldőlt, hogy a harmadiknál előrébb már nem végezhet a csoportjában.

 

Az ausztriai Welsben zajló Bajnokok Ligája-csoportkör szerdai első mérkőzésén kalkulált vereséget szenvedett a PTE-PEAC Kalo-Méh férficsapata, a német TTC Neu-Ulm 3:1-re győzte le a magyar bajnokot. A ma esti programban az előzetesen talán a verhető kategóriába sorolt SPG Felbermayr Wels volt az ellenfél, igaz, a hazai pálya inkább az osztrák alakulat felé billentette a mérleg nyelvét. Mivel a pécsiek előzetesen úgy nyilatkoztak, hogy továbbjutást jelentő helyen szeretnének zárni – az első kettő a BL-ben, a harmadik pedig az Európa-kupában folytathatja –, nyugodtan játszhattak, hiszen egy esetleges vereséget pénteken még ki lehet javítani.

Ennek megfelelően a 43 éves Demeter Lehel érezhetően felszabadultan játszott a nála húsz évvel fiatalabb Andreas Levenko ellen, aminek kis híján bravúr lett a vége: az osztrák 2:0-s hátrányból visszakapaszkodva, a döntő rövidített játszmában 6:4-re tudott csak nyerni. A második párharc igazi csemegét ígért, hiszen míg túloldalon a magyar válogatott egyik meghatározó embere, a párosban Eb-bronzérmes Ecseki Nándor állt, a pécsiek szerbiai légiósukat, Pető Zsoltot dobták be. A kiegyenlített csata itt is a rövidített játszmában dőlt el, a végkifejlettel pedig itt is az osztrákok lehettek elégedettebbek, Levenkóhoz hasonlóan Ecseki is 6:4-re győzött.

A harmadik párban a Demeterhez hasonlóan a rutinosabb generációt képviselő Gerold Gábor a 22 éves cseh Jirí Martinko ellen állt asztalhoz, s viszonylag gyorsan szépített, majd Pető még ennél is gyorsabban intézte el Levenkót, azaz a PTE eltüntette a hátrányt. A mindent eldöntő ötödik összecsapás ismét magyar házi rangadót hozott: Ecseki a Wels, Demeter pedig a Pécs sikeréért küzdött, s a végén előbbi lehetett elégedettebb.

Ezzel eldőlt, hogy a pénteki záró napon a TTC Neu-Ulm és a Wels a csoport első és második helyét dönti el egymás között, az Európa-kupa-szereplést érő harmadik helyért pedig a PTE-PEAC az ugyancsak nyeretlen belga TTC Sokah Hobokennel küzd meg.

BAJNOKOK LIGÁJA. FÉRFIAK, 1. CSOPORTKÖR
B-CSOPORT
SPG Felbermayr Wels (osztrák)
–PTE-PEAC Kalo-Méh 3:2
Levenko–Demeter Lehel 3:2 (–7, –13, 7, 12, 6:4)
Ecseki Nándor–Pető Zsolt 3:2 (–9, 6, 7, –5, 6:4)
Martinko–Gerold 1:3 (–7, 6, –9, –6)
Levenko–Pető 0:3 (–9, –9, –3)
Ecseki–Demeter 3:1 (12, –5, 5, 8)

SPG Felbermayr Wels–TTC Sokah Hoboken (belga) 3:1, TTC Neu-Ulm (német)–TTC Sokah Hoboken 3:0.

Az állás: 1. TTC Neu-Ulm 4 pont (6:1), 2. SPG Felbermayr Wels 4 (6:3), 3. PTE PEAC 2 (3:6), 4. TTC Sokah Hoboken 2 (1:6)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik