A magyar Forrest Gump – könyv a csodált, de meg nem értett Schirilla Györgyről

A Sportpropaganda Vállalat biztosra ment 1986-ban, amikor úgy döntött, hogy kiadja Schirilla György önéletrajzi ihletésű könyvét. Biztosra ment, mert a népek mindig is úgy tekintettek a Budapestről Moszkvába is elfutó, a jeges Dunát minden évben átúszó sportemberre, mint a századelő cirkuszai­ban a szakállas nőre vagy a háromlábú emberre. Vagyis csodálták, miközben nem igazán értették.

És Schirilla is biztosra ment 1986-ban, hiszen a tényleg ragyogó történetek valahogyan mindig úgy értek véget a könyvben, hogy Kádár János. A jóságos, puritán pártfőtitkár, aki a gáncsoskodó kiskirályokkal ellentétben személyesen is támogatja hősünk nagyívű sportvállalkozásait.

Az életregényből kiderül, hogy a sokat betegeskedő kis Schirilla miért kezdett el sportolni („Mély benyomást gyakorolt rám a Helsinki olimpia, különösen egyik hőse, Emil Zátopek...”), miért lett korát messze megelőzve vegetáriánus („Láttam, amint nagyapám egy nyisszantással elvágta a csirke nyakát. A jószág még hosszú másodpercekig vergődött. Elhatároztam, hogy soha többet nem eszem leölt állat húsából...” – nem véletlen, hogy a könyv kiemelt hirdetője a Vegeta ételízesítő és a Zöldért-Skála...), és hogy ki a legjobb barátja (a Duna).

A Sportpropaganda Vállalat biztosra ment 1986-ban, amikor úgy döntött, hogy kiadja Schirilla György önéletrajzi ihletésű könyvét. Biztosra ment, mert a népek mindig is úgy tekintettek a Budapestről Moszkvába is elfutó, a jeges Dunát minden évben átúszó sportemberre, mint a századelő cirkuszai­ban a szakállas nőre vagy a háromlábú emberre. Vagyis csodálták, miközben nem igazán értették.

És Schirilla is biztosra ment 1986-ban, hiszen a tényleg ragyogó történetek valahogyan mindig úgy értek véget a könyvben, hogy Kádár János. A jóságos, puritán pártfőtitkár, aki a gáncsoskodó kiskirályokkal ellentétben személyesen is támogatja hősünk nagyívű sportvállalkozásait.

Az életregényből kiderül, hogy a sokat betegeskedő kis Schirilla miért kezdett el sportolni („Mély benyomást gyakorolt rám a Helsinki olimpia, különösen egyik hőse, Emil Zátopek...”), miért lett korát messze megelőzve vegetáriánus („Láttam, amint nagyapám egy nyisszantással elvágta a csirke nyakát. A jószág még hosszú másodpercekig vergődött. Elhatároztam, hogy soha többet nem eszem leölt állat húsából...” – nem véletlen, hogy a könyv kiemelt hirdetője a Vegeta ételízesítő és a Zöldért-Skála...), és hogy ki a legjobb barátja (a Duna).

Ez a legjobb barát többször is majdnem meggyilkolta Schirilla Györgyöt, aki nem egy esetben tényleg csak véletlenül maradt életben – más kérdés, hogy ez nem akadályozta meg abban, hogy legközelebb is a jégtáblák közé ereszkedjen. Eleinte persze még nem volt olyan ismert, hogy például partra érve ne egy tányérsapkás rendőr fogadja („Jó napot kívánok, kérem a személyazonossági igazolványát!”), később viszont országos hírnévre tett szert, és amerre futott vagy úszott, ezrek szorítottak neki az út szélén és a folyóparton.

Egy ízben 247 kilométert futott egyetlen nap alatt, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, amikor pedig 1967-ben Budapest–Moszkva futással akarta ünnepelni november hetedikét, a következő elutasító levelet kapta: „Kedves Schirilla elvtárs! A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára tett felajánlása nagyon szép, de több oknál fogva azt támogatni nem tudjuk. Javasoljuk, hogy más módon ünnepelje meg az évfordulót!”  Aztán jött a „meglepően közvetlen” Kádár támogató levele, és Schirilla már indulhatott is Moszkvába. De futott ő Kassára, Varsóba és Bécsbe is, mikor hová szólította az élet vagy a nagypolitika. Még 1971 szilveszterén is átúszta a Dunát – a rádió a folyó közepén készített vele gyorsinterjút, amelyben két kedvencének, Gyarmati Andreának és Balczó Andrásnak müncheni olimpiai aranyat kívánt. A fele bejött.

Fellépett Komlós Jánossal a Mikroszkóp Színpadon, a minden lében kanál Népsport-újságíró, Hámori Tibor megírta róla a Schirilla-sztori című könyvet, a Vidám fiúk-trióval, Szécsi Pállal és Kovács Katival pedig körbehaknizta az országot mint konferanszié. Mindeközben volt taxis, vendéglős és alkalmi munkás, 1979-ben pedig rövid ideig a Magyar Ökölvívó-szövetség főtitkára is.

És mindvégig megmaradt fanatikus, ugyanakkor kissé naiv sportembernek. Ahogyan Pintér István, a Képes Sport főszerkesztője írja a könyv előszavában: „Hogy mi a hasznuk ezeknek a rendkívüli erőfeszítéseknek? Anyagi javakban mérhető értékük természetesen nincsen. Viszont örömet okoznak annak, aki kitűzött egy célt és sikerült megvalósítania. Vele együtt élvezik a sikert azok, akik szurkolnak neki. És végül jó néhány embert hozzásegítenek ahhoz, hogy ne adják fel a küzdelmet, bármilyen fáradtak, csüggedtek, akármennyire is holtponton érzik magukat.”

(Schirilla György: Egy távfutó vallomásai, Sportpropaganda Vállalat, 1986)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 23-i lapszámában jelent meg.)