Rögbi: Japán és a Fidzsi-szigetek a Hat Nemzet-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 08:25
null
A japánok először vehetnek részt a Hat nemzetben (Fotó: AFP)
A tradicionális Hat Nemzet-kupában szereplő rögbiválogatottak mellett Japán és a Fidzsi-szigetek vesz részt azon a rendhagyó tornán, amelyet ősz végén rendeznek meg.

A BBC beszámolója alapján a nyolccsapatos eseményt az őszi tesztmérkőzések helyett rendezik meg, amely során a déli kontinens meghatározó együttesei (így elsősorban a világbajnoki címvédő dél-afrikaiak, a hozzájuk hasonlóan háromszoros vb-aranyérmes új-zélandiak, valamint a kétszeres vb-győztes ausztrálok) szoktak Európába látogatni.

A pandémia miatt tavasszal az idei Hat Nemzet-kupában négy meccset nem tudtak megrendezni, ezeket október végén pótolják. Két héttel később, november 14-én veszi kezdetét az a torna, amelynek mezőnyét két négyes csoportba sorolták. Az egyik, erőviszonyokat tekintve erősebb négyesbe került Anglia (a világranglistán 3.), Írország (4.), Wales (6.) és a Fidzsi-szigetek (11.), a másik csoportban Franciaország (5.), Skócia (8.), Japán (9.) és Olaszország (14.) szerepel.

A mérkőzéseket négy egymást követő hétvégén bonyolítják le, a csoportkör három fordulója után – a december 5-i hétvégén – az azonos helyen végzők keresztbejátszanak egymással a végső sorrendért.

Az angol szövetség vezetője, Bill Sweeney a múlt hónapban reményét fejezte ki, hogy a tavaly vb-n döntős együttes hazai mérkőzéseit 40 ezer néző is láthatja a 82 ezer néző befogadására alkalmas Twickenham Stadionban, ha a brit kormány intézkedései ezt már lehetővé teszik, és megkapják a szükséges jóváhagyást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik