WTCR: az időjárás átírja az idényzáró programját

2020.11.14. 11:55
Hatalmas köd fogadta a mezőnyt a túraautó-világkupa (WTCR) spanyolországi idényzáró hétvégéjének a kezdetén. Emiatt nem tudták időben megrendezni a nyitó szabadedzést, így kissé változik a hétvége programja.

Bár az eredeti tervek szerint az olaszországi Adriában rendezték volna az idényzárót a WTCR-ben, a mezőny végül maradt Spanyolországban, s akárcsak az előző versenyhétvége eseményei, a 2020-as utolsó futamokra is a MotorLand Aragónon kerül sor.szerint az olaszországi Adriában rendezték volna az idényzárót a WTCR-ben, a mezőny végül maradt Spanyolországban, s akárcsak az előző versenyhétvége eseményei, a 2020-as utolsó futamokra is a MotorLand Aragónon kerül sor.

A spanyolországi második versenyhétvége azonban nem a tervek szerint indult, ugyanis szombat reggel hatalmas volt a köd a pálya környékén, így a magyar idő szerint 9.30-ra tervezett szabadedzést is el kell tolni. Az eredeti program szerint 12 órakor már a második tréning kezdődne, ám a kényszerváltozás miatt akkortól még csak a nyitó tréningre kerül sor, a másik edzést 13.30-tól rendezik.

Emiatt kicsit sűrűbb lesz a szombati program, ugyanis ha minden jól megy, 15 órakor már az időmérő veszi kezdetét. A vasárnapi versenyek 9.15-kor, 13.15-kor és 15.15-kor rajtolnak.

Card

Legfrissebb hírek

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Marc Cucurella megszabadult híres hajkoronájától – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.30. 09:54

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

A Real Madrid 1.22 milliárd eurós bevétellel rekordot döntött

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 20:37

Cucurella tartotta a szavát: Luis de la Fuente arcképét tetováltatta magára

Foci vb 2026
2026.07.28. 17:12

Már a 2028-as Eb-győzelem lebeg a világ legjobbjainak szeme előtt

Foci vb 2026
2026.07.28. 10:25