NAGY NORBERT 2019.10.14 17:01 Frissítve: 2019.10.14 17:03

Motokrossz: hetedszer csapatbajnok a HTS, beérte a Honvédot

Fölényes HTS-sikert hozott a motokrossz csapatbajnokság Ajkán. A Szvoboda Bence, Varga Imre és Hugyecz Erik alkotta trió lehengerlő motorozással gyűjtötte be a peresztegi istálló hetedik csapataranyát, beérve ezzel a valamikori Honvéd Budapest motokrossz szakosztályát.

A csapatbajnoki dobogó

A peresztegi HTS Team 2012 óta egyszer veszítette el a legjobb magyarországi motokrosszcsapatnak járó díjat. Versenyzői közül egyéniben az idén Szvoboda Bence tizedik, Varga Imre ötödik bajnoki címének örülhetett, míg Hugyecz Erik és Jakob Kristóf a második pozícióban zárta saját kategóriáját.

Miután 2019-ben a külföldi kihívók távol maradtak, a Szvoboda Bence, Varga Imre, Hugyecz Erik triónak jutalomjátékot hozott a csapatverseny három futama, amelyeken három kategória résztvevői körmérkőzés szerűen mérték össze tudásukat.

Az idén a cseh és a magyar MX1-es trónt is elfoglaló Szvoboda két futamgyőzelmet szerzett, míg Hugyecz egy első és egy második, Varga pedig két második hellyel járult hozzá a HTS KTM Team sikeréhez.

A HTS Team hetedszer nyerte meg a csapatbajnokságot, beérve ezzel a győzelmi rekordot tartó – már megszűnt – Honvéd Budapest motokrossz szakosztályát. A csapatbajnoki dobogó második fokára a Fehér Géza-vezette MAMI Team Fehér motorosai állhattak fel, a bronzérmet pedig az id. Németh Kornél szakmai irányítását élvező Danuvia 125 SE versenyzői nyakába akasztották.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.

2021.01.02 08:46:27

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Milyen egy homokvihar? És eltévedni benne? Kulisszatitkok a 15. rajtjára készülő versenyzőtől.

2020.12.21 12:47:52

Egyéb autó-motor BÖRZÖLI BERNADETT

A magyaroknak kevesebb babér termett a WTCR-ben, Da Costa tarolt az FE-ben – ez történt idén a nemzetközi autósportban!

2020.12.26 15:35:52

Egyéb autó-motor BÖRZÖLI BERNADETT

„Míg a WTCR és az ETRC is izgalmas versenyeket hozott, a lelátók üresen áztak az őszi esőben...”