KOVÁCS NIKOLETT
2022.09.17 10:17 Frissítve: 2022.09.18 10:02

MotoGP: erőltetett menet lesz a véghajrá, vajon ki bírja majd a legjobban?

Ráfordultunk a 2022-es idény utolsó etapjára. Hat hétvége alatt öt futamot is letekernek, nyolc hét múlva pedig már a valenciai évadzáró lesz porondon. Nem zárható ki, hogy a királykategória bajnokára csak ott derül majd fény, az viszont biztos, hogy egyik szemét mindenki a 110 nap után visszatérő Marc Márquezen tartja.

 

Pénteken Jorge Martin volt a leggyorsabb Aragónban (Fotó: Hantos László)

Aragóniai Nagydíj, majd a Japán és a Thai GP, hogy aztán egy hét szünet után már Phillip Islanden, végül pedig Sepangban feszüljenek egymásnak a pilóták. Ez a következő hetek erőltetett menete. Lesznek olyanok, akik az üres héten visszatérnek majd Európába a családjukhoz, mások pedig (egész pontosan csak Jack Miller) egy esküvővel kapcsolódnak ki.

A mezőny egésze nagy izgalommal várja a tengeren túli helyszíneket, hiszen utoljára 2019-ben rendeztek ott futamokat, ami azt jelenti, hogy összesen 10 pilóta éli majd meg „újoncként” a pályákat, legalábbis MotoGP-s motoron. De Fabio Quartararónak, Pecco Bagnaiának és Miguel Oliveirának is csak egy hétvégényi MotoGP-s tapasztalata van a fent említett távoli helyszíneken.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ezen a hétvégén még a Motorland Aragon állítja (nem is kicsi) kihívás elé a pilótákat.

Az aragóniai pálya aszfaltja valószínűleg a legrégebbi a jelenlegi versenynaptárban. „Ahhoz képest, hogy 13 éves az aszfalt, egészen jó még a tapadása, ebből pedig a többi pályának is érdemes lenne tanulnia a jövőben” – mondta Pecco Bagnaia.

Talán ő volt az egyedüli, aki nem panaszkodott a csúszós borításra, sőt szerinte nem romlott tavaly óta a pálya állapota. A többiek más véleményen voltak. Többeket Barcelonára emlékeztet a helyzet (és ahhoz hasonló futamra is számítanak), de Aleix Espargaró még ennél is messzebbre ment.

„A tapadás szintje Brnóra emlékeztet, nagyon-nagyon alacsony. Szerencsénk van, hogy jó az idő, mert nagyon csúszik a pálya. Nem igazán lehet nyomni neki és nagyon óvatosan kell motorozni.”

Ami jó hír, hogy huplik viszont egyáltalán nincsenek a pályán, így a helyzet nem annyira kritikus.

De ne felejtsük el, hogy az egyik legjobb tapadású helyszínről érkezett ide a mezőny, ráadásul Misanóban egy kétnapos tesztet is letoltak, aminek a végére már annyi gumi volt az aszfalton, hogy minden beállítás működött, akár egy 30 körös gumin is.

Mit jelent mindez a versenyt tekintve? Hogy ismét spórolni kell majd a gumikkal a futam első felében, ha valaki a végén még meccsben szeretne lenni. Azaz, minimum 3-4 tizeddel lassabb körökkel kezdenek majd, mint amire egyébként képesek lennének.

Teljesen más képlet, ahhoz képest, amit a San Marinói Nagydíjon láthattunk, hiszen ott nem volt szükség a takarékoskodásra.

„Érdekes téma ez” – mondta Aleix Espargaró. „Sokat beszéltem a Michelin mérnökeivel, mert furcsa mód azt gondolnánk, hogy a nagy tapadás jobban megeszi a gumikat, de Misanóban csak 55%-os volt a gumikopás nagyon gyors ritmus mellett. Itt nagyon lassú lesz a tempó, de 100%-os lesz a kopás.”

Nem elég a kopott aszfalt, amin a gumik kevésbé tudnak megtapadni, több a kipörgés, ami koptatja az abroncsot, tovább nehezíti a dolgot, hogy ezen a pályán sok időt töltenek döntött motoron, ami szintén eszi a fekete aranyat.

Az első nap után nehéz megmondani, hogy kinek a legjobb a versenytempója, arról pedig, hogy ki tudja majd a legjobban beosztani a „készletet”, tényleg csak tippelni tudunk.

A pénteki edzésnapot ugyan Jorge Martin nyerte, de saját bevallása szerint is hiányzik néhány tized a tempójából. Pecco Bagnaia ötödik helye szintén csalóka, neki az egykörös ideje nem állt össze az első nap, de a futamnak egyértelműen az egyik nagy esélyese.

Fabio Quartararo mindent megtesz, hogy versenyben tartsa magát, de sok újat nem tudott mondani az esélyeiről. Egy körön gyors, sőt a versenytempóval sincs gond, egészen addig, amíg egyedül megy a pályán. A problémák akkor kezdődnek, amikor bolyban kell menni, mert előzni bizony nagyon más tészta.

És ott van még a gumimelegedés (ami felnyomja a guminyomást) mások mögött motorozva, ami szintén sok fejfájást okozott már a franciának. „Azt hiszem, a vezető szerelőm, Diego Gubellini már futamok óta erre a versenyre készül. Sokat foglalkozunk ezzel a területtel, hogy valamennyire kontroll alatt tartsuk a guminyomást, mert minden évben problémám van itt vele. Remélhetőleg találunk valami jobbat, mint az elmúlt években.”

A regnáló világbajnoknak minden segítségre szüksége van, mert a lóerőhátrány ezen a pályán, főként a negyedik szektorban, bizony nagyon érződik.

Enea Bastianini negyedikként zárt az első napon Johann Zarco mögött, ami bíztató kezdet, főként, hogy ő nagy gumizsonglőrnek mutatkozott eddig a szezon során.

Bár az első tíz között ismét hat Ducati végzett, de van azért még néhány pilóta, akikkel számolni kell majd a futamon. Ilyen Álex Rins és az Aprilia-duó is.

Igaz, Aleix Espargaró csak a 13. helyről várja a folytatást, de ennek egyik oka, hogy pénteken két bukást is begyűjtött.

Igyekezett ennek nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mondván, benne van a hibázás a pakliban, ha az ember nagyon feszegeti a határokat, márpedig neki most nagyon feszegetnie kell azokat, ha versenyben akar maradni a bajnoki címért.

Ugyanakkor érdekes megjegyezni, hogy az első két edzésen ő volt az egyedüli pilóta, aki esett a MotoGP-ben.

Kérdés tehát, hogy valóban csak a határok kereséséről van szó, vagy esetleg elkezdte érezni a nyomást a spanyol? És ha igen, akkor mi ró rá nagyobb terhet: a bajnoki esélyek vagy az, hogy Maverick Vinales tényleg kezdi elkapni a fonalat az Apriliával, és ismét gyorsabb volt, mint Aleix.

„Én gyorsabb vagyok itt” – erősködött Espargaró péntek délután a sajtónak nyilatkozva. „Estem, ezért nem tudtam javítani az időmön, de itt Aragónban nem gond a tempóm.”

Vinales azonban szintén magabiztos, ráadásul úgy érzi, lezáratlan ügye van ezzel a pályával.
Akin semmi nyomás nincs, és bármilyen eredménnyel is zár, csakis elismerés illeti majd, az Marc Márquez.

Negyedik műtétje után három hónap kihagyást követően nyolcadik lett az FP2-n, csupán 359 ezreddel Martin (és gyakorlatilag Quartararo) mögött, kell-e mondani, hogy a legjobb hondásként…

A verseny egyértelműen ugrás lesz számára az ismeretlenbe.

„Egyszer sem mentem ma sok kört egyben, és holnap se fogok” – mondta péntek délután. „Remélem, hogy a verseny okozta adrenalin segít majd. Tudom, hogy szenvedni fogok, de ilyenkor visszább veszel a tempóból, és akkor minden könnyebbé válik. Már Le Mans-ban és Mugellóban is ezzel a felfogással versenyeztem.”

Állítja, most sem lesz ez másképp, mert bár a csont teljesen összeforrt, az izmoknak még rengeteg időre van szükségük. Ő is és csapata is azt ismételgeti folyton folyvást, hogy a versenyzéshez való visszatérés csupán a rehabilitáció és az erősítés része, nem az eredmény a lényeg, hanem a 2023-as idényre való felkészülés.

Csütörtökön 1% esélyt adott magának a győzelemre, ami nyilván túlzás. Több pilóta is az esélyesek között sorolja Marcot, aki hatszor győzött már ezen a pályán, ahol a balos kanyarok vannak többségben.

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.

2022.03.21 15:45:35

Egyéb autó-motor MTI, V. Á.

A Honda klasszisa Twitter-oldalán azt írta, szerencsére jól van, csak elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy nem indul el az Indonéz Nagydíjon.

2022.03.21 10:27:58

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A március 23-i rendezvény házigazdája Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. (x)