Kamion: Kiss Norbert nem ijed meg a saját árnyékától

Vágólapra másolva!
2022.06.08. 17:59
null
Kiss Norbert nem ijed meg a saját árnyékától (Fotó: Földi Imre)
Nem vállal ész nélküli kockázatot, de olyan „kissnorbisan” odateszi magát. A háromszoros Európa-bajnok magyar pilóta taktikája, hogy megnyeri az időmérő edzéseket és az első versenyeket, a fordított rajtrácsoson pedig jó show-t csinál a Super Racing Fesztiválon.

 

Két győzelem a nyitó hétvégén, és következik a hazai futam. Így tervezte?
– Valahogy így – mosolygott a háromszoros kamion Európa-bajnok Kiss Norbert. – Nagyon fontos, hogy Misanóban sikerült megnyerni mindkét időmérő edzést és az első futamot is, mert azért húsz pont jár, szemben a fordított rajtrácsos verseny tíz pontjával. Ehhez már bónuszként jött a szombati fordított rajtrácsos dobogó, és negatív élményként a vasárnapi utolsó futamon a defekt.

Úgy alakultak az erőviszonyok, ahogy előzetesen gondolta?
– Jochen Hahn egy kicsit erősebb, mint amire számítottam – az időmérő edzéseken és a rajtok után az első körökben nagyon-nagyon közel volt, ami adott okot az izgalomra, de a győzelmek azért nem forogtak nagy veszélyben.

Mi változott tavaly óta?
– Nehéz megmondani. A kamion Európa-bajnokságon szabad a fejlesztés, és Hahn mögött ott áll az Iveco gyár egy hétéves szerződéssel. Az elmúlt két év nem a terveik szerint alakult, de a télen nagyon sokat dolgoztak, és próbálták megoldani a problémákat. Lemásolták egy-egy megoldásunkat tavalyról, de ez természetes, mindenki ezt tette volna a helyükben. Érdekes, hogy Sascha Hahn viszont nem volt annyira erős, mint tavaly, bár az is lehet, hogy csak ezen a pályán, és a Ringen már ő is nagyon gyors lesz. Igazából a mi szempontunkból az lenne az ideális, ha ők ketten körbevernék egymást, mi meg stabilan futamokat nyernénk.

Önbizalmat ad a jó szezonkezdet?
– Mindenképpen. Bizonyítja, hogy jó, amit csinálunk, és hogy Révész Racing ilyen rövid idő az Európa-bajnoki mezőny stabil tagjává vált. Ez olyasvalami, amire lehet építeni.

Itthon meg végképp.
– A hazai verseny mindig nagyon különleges, bár az utóbbi években a Covid és a korlátozások eléggé megtépázták, de végre újra visszatér a régi rend, s egy jól megszokott, jó hangulatú hétvégére készülünk.

A szurkolók hozzátesznek valamit a teljesítményéhez?
– Ahhoz talán nem. Az eredmény azon múlik, hogy a pilóta tudásban, és a csapat technikában mit tud letenni az asztalra. Nem szabad csak azért ész nélküli kockázatot vállalni, mert itthon vagyunk, de valamennyit persze kell – és ez tőlem egyáltalán nem idegen. Amihez viszont sokat hozzátesznek a hazai szurkolók, az a hangulat. Mert az itthon mindig fenomenális.

Mi a taktikája a hétvégére?
– Szeretném megszerezni a pole pozíciót és megnyerni az első versenyeket, a fordított rajtrácsoson pedig jó show-t csinálni. Annyit ígérhetek, hogy mindenképpen odateszem magam ezeken az őrült futamokon is, nem ijedek meg a saját árnyékomtól, megpróbálok néhány szép előzést bemutatni és dobogóra állni. A fő taktikát azonban az időmérő edzésre és az első futamokra dolgozzuk ki.

Apropó előzés: mennyire fontos, hogy szép legyen?
– Semennyire. Tőlem lehet ronda is, csak legyen meg – mosolyog.

A szurkolóknak talán nem mindegy. Mit üzen nekik?
– Hogy remélem, minél többen kijönnek a pályára, ezt előre is köszönöm, és bízom benne, hogy aki eljön, a végén azt mondhatja: megérte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik