Formula–E: Wehrlein nyert a rijádi éjszakában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.01.27. 19:04
null
Wehrlein nyert az első rijádi versenyen (Fotó: DPPI)
Pascal Wehrlein aratott győzelmet a Formula–E szaúdi állomásának első versenyén Rijádban. A Porsche németje mögött Jake Dennis és Sam Bird végzett, míg az első ötöst a pole pozícióból induló Sébastien Buemi és René Rast tette teljessé.

 

 

 

Sébastien Buemi a 2019-es New York-i időmérő után bizonyult újra a leggyorsabbnak, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az első rijádi versenyen. Mellőle az újoncJake Hughes rugaszkodhatott el, míg a második sorban Sam Bird és Dan Ticktum foglalhatott helyet. A kvalifikáción autót törő Maserati-versenyzők közül Maximilian Günther nem tudott részt venni a futamon, mivel a csapat nem készült el időben a gépével.

Buemi jól kapta el a rajtot, sikerült megtartania az első helyet, mögé Hughes, Bird, Ticktum és Rast sorolt be az első ötösben, míg hátrébb António Félix da Costa találta magát a falban a nagy start utáni helyezkedésben.

Noha a versenyző vissza tudott gurulni a bokszba, és az első szárnycsere után folytatni is a futamot, az eset miatt egy kör erejéig a biztonsági autó vezette fel a mezőnyt. Később az első körben történtek okán Mitch Evans 5 másodperces időbüntetést kapott.

Buemi az újraindításnál is megtartotta a vezetést, azonban rövidesen hátrafelé kellett figyelnie, hiszen Bird a negyedik körben megelőzte Hughest, majd azonnal tapadni kezdett a svájcira. A Jaguar brit versenyzője nem sokkal később a vezetést is átvette, míg hátrébb Rast hibázott, s csúszott vissza a hatodik pozícióba.

Az első támadó üzemmódok felvétele után Bird nagyjából egy másodperces előnnyel vezetett Buemi előtt, harmadikként Pascal Wehrlein érkezett, míg az első ötöst Rast vezérletével a McLaren kettőse tette teljessé. A 23. körben Jake Dennis érkezett meg Hughesra, de eleinte nem igazán került előzési pozícióba, nem úgy, mint Wehrlein, aki a 25. körben már benézett a vezető Bird mellé, miután Buemi újabb támadó üzemmódot vett fel.

Wehrlein a sikertelen próbálkozás után sem vett vissza, folyamatosan tapadt a vetélytársra, és a 30. körben meg is előzte a Jaguar pilótáját. A német ezt követően igyekezett minél inkább elhúzni az élen, s rövidesen egy másodperc fölé emelte az előnyét Bird előtt.

 

A britnek nem igazán volt esélye a visszatámadásra, és hamarosan elkezdhette nézni a visszapillantóját, hiszen Dennis megérkezett rá. Az Andretti britje nem is várt sokáig, a 35. körben megelőzte a honfitársát, és feljött a második helyre.

Noha Wehlreinra az utolsó előtti körben megjött Dennis, nem történt pozíciócsere az élen, így a Porsche németje aratott győzelmet. A másodikként befutó Dennis átvette a vezetést a bajnoki tabellán, harmadikként Bird szelte át a célvonalat, míg mögötte Buemi, Rast, Nick Cassidy, Jean-Éric Vergne, Hughes, André Lotterer és Evans egészítette ki az első tízest.

Folytatás szombaton 11 óra 25 perckor a harmadik edzéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik