Autósport: Szujó Zoltán pályázik az MNASZ elnöki tisztségére

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.10. 14:33
null
Fotó: Nagy Balázs/Új Néplap
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben közölte Szujó Zoltán korábbi sportriporter és kommentátor, hogy pályázik a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöki tisztségére a szervezet december 1-jei közgyűlésén.

Szujó Zoltán szerint „a régi, megszokott módszerek” már nem alkalmasak arra, hogy leküzdjék az új, eddig nem tapasztalt kihívásokat, és ezért „a megújulás a hazai autósportot összefogó és szervező szövetségben, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségben sem halogatható tovább”.

„Ezért úgy döntöttem, elindulok az MNASZ elnöki tisztségéért. Tapasztalatommal, tudásommal, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszeremmel azért szeretnék tenni, hogy stabil alapokra helyezzük a hazai autósportot, és megvalósítsuk a munkatársaimmal elkészített sportágfejlesztési stratégiát” – írta Szujó Zoltán.

Az elnökjelölt szerint „a legsürgetőbb feladat a szövetség működésének átalakítása, a tiszta, átlátható viszonyok megteremtése. Ez alapfeltétele annak, hogy biztosíthassuk azokat a forrásokat, amelyeket utánpótlásképzésre, pályázati rendszerek kidolgozására, a hazai autóversenyek biztonságos lebonyolítására, vagy szakemberek képzésére fordíthatunk.”

A Sportrádió műsorvezetőjeként is dolgozó Szujó Zoltán célja modern sportági szakszövetség kialakítása, annak gazdaságilag és társadalmilag is fenntartható működtetése.

Szujó Zoltán a december 1-jei közgyűlésig több találkozót is szervez Budapesten és vidéken, hogy részletesen bemutassa programtervét.

Az MNASZ-t 2015 óta Oláh Gyárfás irányítja, őt 2019-ben újraválasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik