Érdi Mária: A mallorcai vk egy tesztverseny, az Eb-re szeretnék csúcsformába kerülni

2025.03.31. 20:03
Fotó: Getty Images
Érdi Mária világ- és Európa-bajnok vitorlázó számára a mallorcai világkupa egy tesztverseny a szeptemberi porckorongsérv-műtétje után, és az augusztusi, svédországi Európa-bajnokságra szeretne csúcsformába kerülni.

Az ILCA 6 – korábban Laser Radial – osztályban szereplő sportoló az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, a gyógytornásza és az erőnléti edzője visszajelzései alapján „jobban áll a rehabilitációval, mint előzetesen gondolták”, ugyanakkor az e heti viadalon nem a minél jobb helyezésben gondolkoznak, hanem arra kíváncsiak, a teste hogyan bírja a versenyterhelést.

„Sokáig kérdőjeles volt, hogy egyáltalán rajthoz állhatok-e, de most még az is lehet, hogy végig tudok majd menni. Az elmúlt két hétben itt edzőtáboroztunk, jól mentek az edzések, magabiztosak vagyunk és várom a versenyt, mert ez az egyik kedvencem” – mondta a 27 éves Érdi, aki tavaly az élen zárt Mallorcán.

Kiemelte, még mindig az építkezés fázisában vannak, igyekszik odafigyelni, hogy mindent úgy csináljon, ahogy a gyógytornásza javasolta, és már akkor elégedett lesz, ha ezeket betartva sikerül versenyeznie.

A szezon további részével kapcsolatban arról beszélt, az ehhez hasonló viadalokat edzésként fogják fel, mert az idény két fő versenye a májusi, kínai világbajnokság és az augusztusi Európa-bajnokság lesz.

„A tervek szerint Kielbe még elutazom, utána jön a vb, ami után egy rövid szünet következik majd a közvetlen Eb-felkészülés előtt. Remélem, már a világbajnokságra is teljes értékűen tudok kiutazni, de a cél az, hogy a kontinensviadalra legyek csúcsformában és fizikális állapotban, hogy semmi nem korlátoz” – tekintett előre a 2023-as év legjobb magyar női sportolója.

Meglátása szerint a mezőny a Los Angeles-i olimpiáig nem változik majd jelentősen, mert ebben a sportágban a tapasztalat rengeteget számít, így kicsi a valószínűsége, hogy a fiatalok közül valaki ebben a három és fél évben elér a csúcsra. Egyelőre úgy tűnik, a nagymenők közül a Párizsban ötkarikás aranyérmes holland Marit Bouwmeester befejezi pályafutását, de Érdi nem lenne meglepve, ha 2028-ban mégis ott lenne az olimpián.

 

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária aranyérmes az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 20:06

Vitorlázás: Érdi Mária továbbra is az élen az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.20. 17:26

Vitorlázás: Érdi Mária az élre állt az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.19. 18:08

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
2026.05.18. 19:35

Vitorlázás: több mint 150 hajóval indult a hazai idény; Litkeyék nyerték a Soling-vb-t

Egyéb egyéni
2026.05.16. 19:35

Vadnai Jonatán minden idei világversenyen dobogóra állna

Egyéb egyéni
2026.05.04. 18:55

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
2026.04.28. 11:32
Ezek is érdekelhetik