A cselgáncsozó Pupp Réka az azeri Grand Slamen lép először tatamira idén

2025.01.28. 20:58
Pupp Réka szerint sűrűnek ígérkezik a következő szűk fél év (Fotó: AFP)
Pupp Réka kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai ötödik cselgáncsozó február közepén a World Tour-sorozat azerbajdzsáni Grand Slam-versenyén lép idén először tatamira.

Az Atomerőmű SE 28 éves sportolója az M1 televíziócsatornának elárulta, hogy fokozatosan építette fel magát a párizsi játékokat követően, és a jövőben szeretné rövidebb periódusokra meghatározni a célkitűzéseit, így a következő fontos állomás az április 23–27. közötti podgoricai Eb lesz, majd június közepén a budapesti világbajnokság. Ezt követően kisebb pihenő és újratervezés következik.

„Az idei világbajnokság a fix pont, és természetesen most már úgy gondolkodom, hogy el fogom kezdeni a következő kvalifikációs időszakot is. Nem lehet megmondani, hogy három és fél év múlva mi lesz, mivel nálunk ez elég kaotikus, éppen ezért most nem jelenthetem ki, hogy ott leszek az olimpián, de nyilván ez a cél” – mondta Pupp Réka, majd megjegyezte, hogy a következő szűk fél év sűrűnek ígérkezik a vébéig. A felkészülést már decemberben, a két ünnep között elkezdte, jövő héten pedig Párizsban edzőtáborozik. Az első versenye az azerbajdzsáni Bakiban sorra kerülő GS lesz február közepén, majd a linzi Grand Prix-n és az antalyai Grand Slamen is elindul a kontinensbajnokság előtt.

Pupp szerint a szabályváltozások nem fogják érdemben érinteni az ő stílusát, de örül annak, hogy nem hozták vissza a közvetlen lábfogást. Emellett súlycsoportjában sem számít nagy mozgásra, bár azt még nehéz megjósolni, hogy a fiatalok közül ki fog beérni az 52 kilósok mezőnyébe.

 

Legfrissebb hírek

Pupp sikerét hozta a szkopjei cselgáncs Ek-verseny

Egyéb egyéni
2026.09.20. 19:11

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Bor Barna: A Grand Slam-eredmények alakíthatnak a vébékeretünkön

Egyéb egyéni
2026.09.15. 09:52

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Elmaradt a bravúr a hazai cselgáncs GS második napján

Egyéb egyéni
2026.09.12. 18:46

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Cselgáncs: Vég Luca és Andrási Márton a bronzéremért küzdhet a hazai Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.09.11. 15:18

Cselgáncs: legjobbjaink lábadoznak, bizonyíthat a második vonal

Egyéb egyéni
2026.09.11. 11:12