Torna: az európai szövetség nem támogatja az oroszok és fehéroroszok visszatérését

2023.12.01. 18:08
null
Fotó: Getty Images
Az Európai Tornaszövetség (European Gymnastics) pénteken figyelmen kívül hagyta a nemzetközi szövetség (FIG) korábbi döntését, és továbbra is ellenzi az orosz, illetve fehérorosz sportolók visszatérését a jövő évi nemzetközi versenyekre.

A két ország sportolóinak indulását a FIG tavaly márciusban megtiltotta Oroszország – Fehéroroszország támogatását élvező – ukrajnai háborúja miatt. A szervezet végrehajtó bizottsága ugyanakkor idén júliusban bejelentette, hogy egyénileg, semleges színekben az oroszok és a fehéroroszok január elsejétől ismét részt vehetnek nemzetközi versenyeken, beleértve az ötkarikás kvalifikációs viadalokat is, ugyanakkor a jövő nyári, párizsi olimpián való szereplés ügyében nem született határozat, mivel „ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felelőssége”.

Az európai szövetség friss döntése a 30. kongresszus nyitónapján született meg Szófiában.

„Az Európai Tornaszövetség közgyűlése az orosz és fehérorosz sportolók, valamint hivatalos személyek visszatérése ellen szavazott az European Gymnastics versenyein 2024. január elsejétől, így nem követi a FIG döntését” – állt a szervezet pénteki közleményében.

Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
9 órája

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
11 órája

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
11 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
14 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27

Jégkorong-vb: a német elnök fontolóra venné a rendezési jog visszaadását orosz részvétel esetén

Jégkorong
2026.11.01. 09:13

Anyaként újra a világ élvonalában – Alice Kinsella brit tornatörténelmet írt

Torna
2026.10.30. 14:47